nagyosz22b.jpg

Nagy Gergely: Tavasszal mindenképpen egy lépéssel több kell

2022. dec. 01.  -  NB I.
Kapusunk szempontjából is étékeltük az őszt.
Kapusunk szempontjából is étékeltük az őszt.
banner_magy2.jpg
 
Te hogy láttad az őszi idényt a gólvonalunkról?

Sajnos lehet bennünk egy kis hiányérzet. Céljainkhoz képest a minimális pontszámot értük el, és így van ez a helyezés tekintetében is. Szerintem egy győzelem hiányzik, de az nagyon, akkor egy pontra lehetnénk a harmadik, valamint kettőre a második helyezéstől. Játéktudásban és a keretünk minőségében mindenképpen a tabella első feléhez tartozunk. A tavaszból mindenképpen egy lépéssel többet kell kihoznunk, ami helyezésben is rengeteget számíthat, mint látjuk azt a sűrű tabellán.

Öt mérkőzést kellett kihagynod, viszont a többin számtalanszor hoztál bravúr védéseket. Saját teljesítményed tekintetében hogy értékelnél?

Összességében kicsit „nyűgösre” sikerült az ősz. Kiválóan végigcsináltam a nyári felkészülést, majd jól sikerült a szezon eleje, de mégsem bírtam folyamatosan védeni. Előbb COVID-os lettem, aztán jött a vállsérülés, ami miatt újra három hetet kiellett kihagynom. Nem volt meg a folyamatosság, ennek ellenére úgy ítélem meg, egy fokkal jobb volt és többet sikerült hozzátennem a csapat teljesítményhez, mint a tavalyi évben. Persze több kell, amihez az alapot a téli felkészülés fogja megadni, ismét keményen végig kell csinálnom a teljes alapozást.

nagyosz22c.jpg

Ha már említetted a tavalyi szezont, a kapott gólmutatónk tízzel kevesebbet számlál, mint egy éve ilyenkor…

Nem lehet és nem is szabad összehasonlítani a két bajnokságot, ugyanakkor úgy gondolom, a tavalyi és az idei játékunkhoz képest is arányaiban többet kaptunk, mint amennyit kellett volna. Továbbra sem lehetünk elégedettek a kapott gólmennyiséggel, sok elkerülhető gólt kaptunk.

Jókor jött a szünet? Milyen tavaszt vársz?

Személy szerint számomra jókor, mivel a Honvéd elleni mérkőzésünk előtt született meg a kisbabánk, így otthon tudtam lenni az első hetekben. A két és fél hetes pihenő tehát babázással telt, mostanra pedig már minden ilyenkor szokásos rutin beállt. A focihoz visszatérve, a következő hetek egészen biztosan befolyásolják majd a tavasz alakulását. Próbálom beletenni minden erőm január végéig, hogy a lehető legjobb formában várjam a bajnokság újraindítását. 

nagyosz22a.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 22 46
2 Ferencvárosi TC 21 45
3 Fehérvár FC 22 39
4 Puskás Akadémia FC 22 34
5 DVSC 22 32
6 MTK Budapest 22 31
7 Kecskeméti TE 22 30
8 DVTK 21 28
9 ZTE FC 22 28
10 Újpest FC 22 24
11 Kisvárda Master Good 22 17
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 22 16
22. forduló erdeményei
  -   0:1
  -   0:5
  -   3:1
  -   4:0
  -   1:0
  -   3:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök