wini200a.jpg

Windecker komoly számhoz ért

2022. márc. 05.  -  NB I.
Középpályásunk a Fehérvár ellen jubilált.
Középpályásunk a Fehérvár ellen jubilált.
banner_magy1.jpg
 
Technikás játékosunk a 2021/22-as bajnokság huszonkettedik fordulójában, a MOL Fehérvár FC ellen abszolválta a kétszázadik élvonalbeli fellépését! Windecker József először 2011. május 21-én mutatkozott be az NBI-ben még az ETO FC Győr színeiben. Paksra először 2013 nyarán érkezett a Siófoktól, és a szezonban szinte végig a pályán volt. Ezt követően újabb egy évet a Győrben futballozott, majd 2016 év elejétől ’18 nyaráig az Újpest mezét viselhette. Középpályásunk görögországi kitérője után 2019 februárjában tért vissza városunkba. 

Joci ezen szép, kerek szám elérése apropójából, a Mezőkövesd elleni hazai találkozónk előtt emlékplakettet vehetett át Karszt József technikai vezetőnktől. 

Csapatonkénti számlálója kilencvenhét paksi bajnoki meccset számlál, ezzel pályafutása során pedig eddig nálunk játszotta a legtöbb mérkőzést. 

Elismerésre méltó mérföldkő, Joci! Gratulálunk, így tovább!

mez22marclive11.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 71
2 PAKSI FC 31 54
3 Fehérvár FC 31 53
4 Puskás Akadémia FC 31 49
5 DVSC 31 45
6 MTK Budapest 31 43
7 ZTE FC 31 42
8 DVTK 31 41
9 Kecskeméti TE 31 39
10 Újpest FC 31 37
11 Kisvárda Master Good 31 28
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 31 20
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   5:1
  -   1:2
  -   4:2
  -   7:0
  -   4:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök