Kiss Gréta újra a válogatottban!
2022. ápr. 04. - Női labdarúgás
Fiatal tehetségünk az U17-es Eb-selejtező mini tornán bizonyíthat a legjobbak között.
Fiatal tehetségünk az U17-es Eb-selejtező mini tornán bizonyíthat a legjobbak között.
A magyar női U17-es válogatottunk április 4. és 10. között Telkiben táborozik, továbbá három Eb-selejtező mérkőzésen is pályára lép. Fiatal női nemzeti csapatunkban pedig extrán szoríthatunk Kiss Gréta kiválóságunknak.
„Felettébb boldog vagyok, és nagyszerű érzés volt, mikor ismét megérkezett a behívóm. Korábban messze nem gondoltam volna, hogy minden egyes válogatott táborban ott lehetek, valamint a második Eb-selejtező körben is számítanak rám. Az utóbbi időben azonban sokat készültem rá, remélem, ez majd meg is látszik. Szeretnék gólpasszokkal, gólokkal segíteni a csapaton” - fogalmazott úton Telki felé Gréta a behívóról és céljairól honlapunk érdeklődésére.
Április 7-én, 18:00-kor Csehország, április 10-én, szintén délután hatkor Spanyolország lesz az ellenfelünk. 13-án Ukrajnával vívnánk, ám az ismert globális helyzet miatt elképzelhető, ez a találkozó elmarad. „Mindkét meccs nehéz lesz, ez biztos, de ősz óta úgy érzem, sokat fejlődött a csapat, így lehet esélyünk. A cseheket mindenképpen megszorongatnánk, a spanyolok ellen egy döntetlennek nagyon örülnénk, ugyanakkor mindenkivel szemben a győzelem az elsődleges célunk” - így Gréta előzetes várakozásai a két biztosan soron következő mérkőzésükről.
Hajrá, Gréta! Hajrá, magyarok!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | PAKSI FC | 13 | 24 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 12 | 22 |
| 3 | ![]() | DVSC | 13 | 22 |
| 4 | ![]() | MTK Budapest | 13 | 20 |
| 5 | ![]() | Kisvárda Master Good | 12 | 20 |
| 6 | ![]() | ETO FC Győr | 12 | 20 |
| 7 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 13 | 19 |
| 8 | ![]() | ZTE FC | 13 | 13 |
| 9 | ![]() | Újpest FC | 13 | 13 |
| 10 | ![]() | DVTK | 13 | 11 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 13 | 11 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 12 | 10 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök































