kupvarjat1.jpg

A kupadöntő mindenkit eufóriával tölt el

2022. máj. 10.  -  NB I.
Szabó János, Windecker József, Balogh Balázs és Nagy Gergely beszélt előzetes gondolatairól.
Szabó János, Windecker József, Balogh Balázs és Nagy Gergely beszélt előzetes gondolatairól.
banner_mkfinale_sima.jpg
 
Szabó János: Már az klubtörténelem, hogy kivívtuk helyünk a kupadöntőben, így egy nagy futballünnepre készülünk. Étvágyunk ugyanakkor nem csökkent, sőt, éppen ellenkezőleg, ha már idáig eljutottunk, a sorozat utolsó mérkőzését is szeretnénk megnyerni. Mondanom sem kell, mennyire motivál bennünket a trófea, illetve az azzal járó európai porond. Szeretnénk a klubnak, a szurkolóknak és a városnak újra elhozni egy, a 2011-es évünkhöz hasonló sikert, mikor második bajnoki helyezésünk után három El-selejtező mérkőzést is vívhattunk. Persze a kupaarany még talán a bajnoki ezüstöt is felülmúlná, meglátjuk, de az biztos, az ország jelenleg legerősebb csapata ellen szerezhetjük. Vannak levont konzekvenciáink a Ferencvárossal szemben, hiszen mégis csak immáron negyedszerre találkozunk velük ebben a szezonban, és igen, esélyesebbek, mi viszont az elmúlt években már többször is megmutattuk, képesek vagyunk borítani a papírformát! Most is erre készülünk, de ehhez kilencven percen keresztül egy emberként kell küzdenünk, hajtanunk, akarnunk. Hatalmas tettet vihetünk végbe a Puskás Arénában, ahová, egészen biztos, rettentő sokan elkísérnek majd bennünket. Szurkolóink felettébb várják a mérkőzést, mi pedig, ígérem, maximálisan odatesszük majd magunkat a pályán, és kihozzuk magunkból, amit csak bírunk. Megmutatjuk, hogy a pályán el tudjuk tüntetni a héttérkülönbségeket.
 
Balogh Balázs: Mindenki eufóriában, mindenki várja a mérkőzést. Ha nem is mondjuk, egy kicsi izgalom biztos van bennünk. Talán nem is izgalom ez, inkább drukknak mondanám. Kiváló körítés lesz a mérkőzés körül egy nagyszerű létesítményben, ahol élmény lesz játszani. A klub számára egy fantasztikus élmény elé nézünk, hiszen vezetőink is rengeteg melót beletettek az elmúlt sok évben abba, hogy ezúttal idáig eljuthattunk. Most ez a sok erősfeszítés kifizetődik május 11-én, pláne, ha a végén megnyerjük a döntőt. Nagyon készülünk a mérkőzésre, személy szerint három kupadöntő és egy szuperkupa van mögöttem, így rutinosnak mondhatom magam. Csak az fog számítani, aznap ki, hogyan kel majd fel, és hoz magából ki ezáltal jobb formát. Egy döntőben más nem számít, mi pedig mindent el fogunk követi annak érdekében, hogy győztesként hagyjuk el a pályát. Egyik csapat sem árul már a másiknak zsákbamacskát, csak az idei kiírásban már három Fradi elleni találkozón vagyunk túl. Nagy taktikai harc elé nézünk, és bízom benne, hogy folytatni tudjuk azt a jó, ránk jellemző utat, amire az elmúlt időszakban visszakerültünk. Mindenki alázattal, szorgalommal és motivációval tele fog pályára lépni, amihez, ha egy jó nap párosul, mi örülhetünk a kilencven percet követően.
 
Windecker József: Nehéz mérkőzésre számítok, de egy kupadöntőn sosincs igazán esélyes, még akkor sem, ha az ellenfelünk, a Ferencváros a rekordgyőztese a sorozatnak, illetve rekordbajnok idehaza. Egy mérkőzésen dől el minden, és ezt szeretnénk mi megnyerni. Örülök, hogy hatalmas az érdeklődés a jegyek iránt, reméljük is, hogy amennyi paksi szurkoló csak tud, el is jön Budapestre, szükségünk lesz a szurkolásukra. Eddig kétszer játszottam kupadöntőt, egy vereség, egy győzelem, és természetesen a jó oldalát vinném, növelném tovább. Az idei kupát érzem eddig a legjobban magaménak - ez a győzelemmel még inkább így lenne -, hiszen eddig majdnem az összes kupatalálkozónk alkalmával ott lehettem a pályán. Ezt tetőzi még az is, hogy Paksról, csak magyar játékosokkal tudtuk elérni a döntőt, viszont a végén szeretnénk feltenni az i-re a pontot is. Nagyon várjuk már a május 11-ét, de nem izguljuk túl, még akkor sem, ha a csapat nagy részének ez lesz eddigi pályafutása legnagyobb összecsapása. Meccsről meccsre érünk oda, hiszen közben a bajnokságban tavaly után szeretnénk ismét a negyedik helyen végezni.
 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök