
Ismét nálunk a király!
2022. máj. 16. - NB I.
Csatárunk olyat tett, amire 1980 óta nem volt példa az NBI-ben.
Csatárunk olyat tett, amire 1980 óta nem volt példa az NBI-ben.

A harmincharmadik, záró fordulót követően végre hivatalosan is kimondható, amit már egészen a téli pihenő óta sejteni lehetett, Ádám Martin a 2021/22-es szezon gólkirálya! Ezzel pedig a tavalyi évad után ismét csapatunk támadója zsebelte be ezt a címet, egy éve Hahn János huszonkét találattal lett a mezőny legeredményesebb játékosa.
Martint a harminchárom fordulós bajnokságban harminckétszer láthattuk a pályán, huszonkilencszer kezdőként, míg háromszor cserekén lépett a gyepre, egy mérkőzést ötödik sárga lapja miatt kellett kihagynia. Az OTP Bank Ligában összesen harmincegyszer vette be ellenfeleink kapuját, és bizony nem hagyott ki senkit, mind a tizenegy csapatot kipipálta. Hat összecsapás alkalmával duplázott, míg egy mesterhármast is szerzett.

Sztárunk, mikor igazi magaslatokba ért, előbb Détári Lajos (Bp. Honvéd) 85/86-os huszonhét, valamint Tököli Attila (Dunaferr) 01/02-es huszonnyolc találatát szárnyalta túl, majd Nyilasi Tibor (Ferencváros) 80/81-es kiírásban szerzett harminc gólját haladta meg, ami anno európai ezüstcipőt ért a Fradi kiválóságának. A következő határszám Fazekas László (Újpesti Dózsa) 79/80-ban szerzett harminchat fája lett volna.
Persze semmiképpen se legyünk telhetetlenek, gólvágónk teljesítményére - egyáltalán nem csoda - így is egész Európa felkapta a fejét. Ami az aranycipőt illeti, centerünk nevét világsztárok között találjuk, ugyanis bőven résztvevője az ötvenes listának, sőt, annak majdnem közepét ostromolja a legfrissebb, május 10-i állás szerint. Ádám Martin egészen pontosan a huszonkilencedik.
Elképesztő szezonon van tehát túl huszonhét esztendős gólgyárosunk, akire természetesen felettébb büszkék vagyunk.
Szép volt, Martin!

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 22 | 44 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 22 | 40 |
3 | ![]() | PAKSI FC | 22 | 38 |
4 | ![]() | MTK Budapest | 23 | 37 |
5 | ![]() | DVTK | 22 | 34 |
6 | ![]() | ETO FC Győr | 23 | 32 |
7 | ![]() | Újpest FC | 22 | 29 |
8 | ![]() | Fehérvár FC | 23 | 28 |
9 | ![]() | ZTE FC | 23 | 25 |
10 | ![]() | Nyíregyháza | 23 | 24 |
11 | ![]() | Kecskeméti TE | 23 | 20 |
12 | ![]() | DVSC | 22 | 19 |
Kapcsolat információk
PAKSI FUTBALL CLUB KFT.
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök