kapkesz22a.jpg

Kapusaink már készen állnak!

2022. júl. 21.  -  NB I.
Ígéretes felkészülést futnak hálóőreink.
Ígéretes felkészülést futnak hálóőreink.
banner_magy1.jpg
 
Egyre közelebb kerül július 31-e. Lassan a célegyenesbe fordulunk, és újra kezdetét veszi a hajsza a bajnoki pontokért, ezúttal hálóőreinkkel foglalkozunk. Természetesen kapusaink is immár a felkészülés hatodik hetében járnak, Csernyánszki Norbertet pedig arra kértük, avasson be bennünket munkájukba. 

„Anno rögtön az új szakmai stábbal egyeztetve, a tréningek felépítéséhez igazodva készítettem el én is a kapusok felkészítését a következő bajnoki évadra” - kezdte érdeklődésünkre kapusedzőnk. „Nagyjából hasonló játékhelyzeteket gyakoroltunk, mint tavaly, ám egy eltérés mindenképpen adódott, sokkal több lábbal való megoldást vettünk át ezekben a hetekben. Több labdás koordinációs gyakorlatot ismételtünk.” 
 
Harminc edzésnap és immáron kilenc edzőmérkőzés pipa, ám van még bő egy hét, továbbá két barátságos találkozó, ahol minden elemet a helyére lehet tenni a MOL Fehérvár elleni kezdésig. „Maximálisan jól dolgoztak a srácok, úgy gondolom, amit előzetesen elterveztünk, azt elvégeztük, és Robi is elégedettségét jelezte felém. Jó úton vagyunk, és a múlt heti, szlovéniai edzőtáborunk alkalmával vívott felkészülési mérkőzéseinken nyújtott kapusteljesítmények is ezt igazolták. Persze még nekünk is frissíteni kell, a jövő hét erről fog szólni, ám azt látom, ha ezen a héten kezdődne a szezon, készen állnánk. A mi szemszögünkből indulhatnánk!” 
 
Kapusposzton nem volt mozgás a nyáron, Nagy Gergely, Rácz Gergő és Simon Barnabás hármassal indulunk a 22/23-as évadra. „Nagy Geri rettentő tudatosan építi fel az egész felkészülést, céltudatosan készül az előttünk álló évadra. Folyamatosan irányít, ami rajtam kívül Robinak is felettébb tetszik. Rácz Geri is becsülettel melózik, illetve sokat lépett előre az instruálásokban. Simi pedig kiválóan bontogatja szárnyait, eltelt egy év, mióta a felnőttekkel van, ezt is várjuk el tőle. Erélyesedett, napról napra határozottabb, ami nagyszerű.” 
 
Végül kapusedzőnktől arra is kíváncsiak voltunk, milyen a munka az új szakmai stábbal, hiszen bemutatkozni egymásnak aligha kellett. „Maximálisan egyeznek az elképzeléseink. Ferenczi Istvánt régebbről ismerem, Debrecenben csapattársak voltunk, Robival pedig sokat játszottunk egymás ellen. Egy korosztály vagyunk tehát, kölcsönös egymás iránti tisztelettel, így minden jól alakul. Folyamatosan egyeztetünk, és van, hogy már hetekre előre rendre megkönnyítjük egymás munkáját. Gördülékeny minden, megvan a közös hang, valamint a kémia is szuper” - zárta beszélgetésünket biztatóan Csernyánszki. 
 
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
 
kapkesz22b.jpg
Kapusaink már készen állnak! Ígéretes felkészülést futnak hálóőreink. Egyre közelebb kerül július 31-e. Lassan a célegyenesbe fordulunk, és újra kezdetét veszi a hajsza a bajnoki pontokért, ezúttal hálóőreinkkel foglalkozunk. Természetesen kapusaink is immár a felkészülés hatodik hetében járnak, Csernyánszki Norbertet pedig arra kértük, avasson be bennünket munkájukba. „Anno rögtön az új szakmai stábbal egyeztetve, a tréningek felépítéséhez igazodva készítettem el én is a kapusok felkészítését a következő bajnoki évadra” - kezdte érdeklődésünkre kapusedzőnk. „Nagyjából hasonló játékhelyzeteket gyakoroltunk, mint tavaly, ám egy eltérés mindenképpen adódott, sokkal több lábbal való megoldást vettünk át ezekben a hetekben. Több labdás koordinációs gyakorlatot ismételtünk.” Harminc edzésnap és immáron kilenc edzőmérkőzés pipa, ám van még bő egy hét, továbbá két barátságos találkozó, ahol minden elemet a helyére lehet tenni a MOL Fehérvár elleni kezdésig. „Maximálisan jól dolgoztak a srácok, úgy gondolom, amit előzetesen elterveztünk, azt elvégeztük, és Robi is elégedettségét jelezte felém. Jó úton vagyunk, és a múlt heti, szlovéniai edzőtáborunk alkalmával vívott felkészülési mérkőzéseinken nyújtott kapusteljesítmények is ezt igazolták. Persze még nekünk is frissíteni kell, a jövő hét erről fog szólni, ám azt látom, ha ezen a héten kezdődne a szezon, készen állnánk. A mi szemszögünkből indulhatnánk!” Kapusposzton nem volt mozgás a nyáron, Nagy Gergely, Rácz Gergő és Simon Barnabás hármassal indulunk a 22/23-as évadra. „Nagy Geri rettentő tudatosan építi fel az egész felkészülést, céltudatosan készül az előttünk álló évadra. Folyamatosan irányít, ami rajtam kívül Robinak is felettébb tetszik. Rácz Geri is becsülettel melózik, illetve sokat lépett előre az instruálásokban. Simi pedig kiválóan bontogatja szárnyait, eltelt egy év, mióta a felnőttekkel van, ezt is várjuk el tőle. Erélyesedett, napról napra határozottabb, ami nagyszerű.” Végül kapusedzőnktől arra is kíváncsiak voltunk, milyen a munka az új szakmai stábbal, hiszen bemutatkozni egymásnak aligha kellett. „Maximálisan egyeznek az elképzeléseink. Ferenczi Istvánt régebbről ismerem, Debrecenben csapattársak voltunk, Robival pedig sokat játszottunk egymás ellen. Egy korosztály vagyunk tehát, kölcsönös egymás iránti tisztelettel, így minden jól alakul. Folyamatosan egyeztetünk, és van, hogy már hetekre előre rendre megkönnyítjük egymás munkáját. Gördülékeny minden, megvan a közös hang, valamint a kémia is szuper” - zárta beszélgetésünket biztatóan Csernyánszki. Hajrá, Paks! A magyar csapat.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök