winfeh22jul2.jpg

Windecker: „Sok minden visszaköszönt a gyakoroltakból”

2022. aug. 01.  -  NB I.
Sokat melózó középpályásunk is kiemelte a Fehérvár elleni csapatösszhangunk.
Sokat melózó középpályásunk is kiemelte a Fehérvár elleni csapatösszhangunk.
banner_magy2.jpg
 
„Nagyon boldogok vagyunk, hogy győzelemmel tudtuk kezdeni a szezont, keményen dolgoztunk ezért a sikerért” - kezdte Windecker József a hét első napján, akit első körben a MOL Fehérvár elleni győzelmünk kapcsán kérdeztünk. „Úgy érzem, sok minden visszaköszönt abból, amit a felkészülés során gyakoroltunk, valamint azt is látni lehetett, jól kielemeztük ellenfelünk játékát. Jól mentünk át védekezésből támadásba, erre nagyon készültünk, ahogy arra is, hogy semlegesítsük azokat a játékosokat, akik magyar szinten kiemelkedőek. Csapatként kiválóan funkcionáltunk vasárnap.” 

Windecker már a felkészülési mérkőzéseink alkalmával több helyzetet kidolgozott magának, és többször eredményes is volt, mondhatjuk, átmentette formáját az előző szezonból, majd az első forduló alkalmával folytatta is azt, hiszen második gólunkat mindig harcos középpályásunk vágta a vendégeink kapujába. „Vezetőedzőnk el is várja tőlünk, középpályásoktól, ha van előttünk terület, fussuk meg, érkezzünk a kapu elé. Én ezt az egyik erősségemnek tartom, ezúttal is próbáltam koncentrálni az ilyen lehetőségeknél, a találatomnál pedig higgadt maradni. Örülök, hogy végül a kapuban kötött ki a labda.” 

Azonban ez nem csak egy meccs volt, a szezon elindult, alig pár nap múlva már itt is a második forduló, méghozzá az újonc Vasas stadionjában. Reméljük, ez a siker lendületet adott a csapat számára, és hasonlóan rolex replica eredményesek leszünk pénteken este Budapesten is - tértünk végül át az aktualitásokra. „Érezzük, ha extra keményen dolgozunk, jön a siker, viszont a mai, hétfői nappal a Vidi elleni győzelmünk fel is tesszük a polcra, hiszen már a Vasas ellen kell készülnünk. Egy teljesen más mérkőzést várok, de ugyanúgy szükségünk van a három pontra idegenben is, hogy a rajtunk - ami nem csak egy meccsből áll - tényleg jól sikerüljön” - így huszonkilenc éves játékosunk. 

Hajrá, Paks! A magyar csapat.
 
winfeh22jul1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök