noinbii4.jpg

NBII-es női csapatot indítunk - hamarosan láthatjuk is Őket

2022. aug. 03.  -  Női labdarúgás
Ilyen még nem volt, új pályára lépünk!
Ilyen még nem volt, új pályára lépünk!
banner_pse.jpg
 
Női szakosztályunk tavalyi kezdeményezésének folytatásaként realizálódott, immáron - klubunk történetében először - nagypályás felnőtt csapatért is szoríthatunk a hamarosan induló női szezonban.   
 
Újdonsült felnőtt női gárdánk az NBII-es mezőny nyugati csoportjában száll harcba a pontokért, keretünket pedig az U19-es együttesünk tehetségei, az ott túlkorossá érő játékosaink és új igazolásaink alkotják. Érkeztek lányok többek között a Vasastól, az Astrától és a Szekszárdtól is, de az öltöző magját, vázát saját nevelésű játékosok alkotják. Legidősebb utánpótláscsapatunkkal együtt (U19), akik a felnőttekhez is adhatnak játékosokat, csapatunk létszáma majd’ negyven fő. Fejlődésünk tehát ezen a részen sem torpant meg, hiszen a tavalyi szezonban még a megyei kispályás felnőtt bajnokságban induló gárdánkból az idei évre másodosztályú együttest építettünk.   

Keretünk (vastaggal szedve azok, akik az U19-es csapatunkban is játszhatnak)
 
Wiesner Dalma, Trapp Enikő, Boda Zsófia, Bodajki Zorka, Csehi Leila, Csere Fabiána, Debreceni Kara, Fritz Fanny, Horváth Hanna, Horváth Melitta, Kiss Laura, Kirchner Anna, Koloh Regina, Kulcsár Panna, Laszlóczki Anna, Lengyel Márti, Kiss Gréta, Marosi Ildikó, Péterné Révész Anna, Ruff Fanni, Sereg Zita, Schwarcz Franciska, Kovács Mónika, Zorics Mónika, Varga Dorottya, Éberling Ivett, Csobotné Horváth Zsuzsanna, Rupa Mónika, Kuklis Dorina, Varga Tekla, Varga Niké, Szolga Bettina, Asztalos Laura, Figura Hajnalka, Fodor Hargita, Győrfi Nikol, Kapéter Zoé, Szajkó Dzsenifer, Szilágyi Vanessza, Szűcs Laura, Tancsa Bítia, Zufall Kinga, Bachusz Erika, Lusinszki Fruzsina, Árki Angéla, Theobald Amanda, Berecki Ivett, Bogdán Napsugár, Nagy Anita   

noinbii1.jpg
 
A már megszokott U19-es csapatunk edzője Kneller Balázs lesz, míg az új, NBII-es csapatunkat Horváth György tréningezi majd. „A korai kupameccsünk miatt már július 15-én elkezdtük a felkészülést. Nagy létszámmal dolgozunk, ami kiváló jel a jövőre nézve. NBII-es szerepvállalásunk szinte minden játékosunknak új lesz, de szeretném, ha lányaink az U19-ben mutatott tudásukat itt is a pályára tudnák vinni. Elvárásom, hogy kialakítsunk egy igazi, nagybetűs csapatot, aminek stílusa van. Első évünk tehát a csapatépítésről szól, ami mellett - látva az utánpótlást - később további magaslatokat tűzhetünk ki” - fogalmazott induló céljairól Horváth.   
 
A női NBII nyugati csoportját tizenkét csapat alkotja, velünk együtt az Almásfüzitő SC, az Azul Verde SC, a Budaörs, a Csepel FC, az FC Ajka, az FC Nagykanizsa, az LBW Nyúl SC, a Pápai ELC, a Pénzügyőr SE, a PVSK és a ZTE FC küzd majd meg egymással oda-visszavágós rendszerben, tehát huszonkét fordulón keresztül. Első évünk feladata persze nem lehet más, minthogy ezeken a találkozókon egységes arculatot mutassunk folyamatos fejlődés mellett, és egyre jobb eredményeket harcoljunk ki, hogy a későbbiekben még nagyobb célok is realitássá válhassanak.   
 
Bajnoki menetrendünk IDE kattintva érhető el.   

noinbii2.jpg
 
A női másodligás pontvadászat augusztus utolsó hétvégéjén indul, viszont itt is rendeznek kupasorozatot, mely Simple Női Kupa névre hallgat, és már a hónap első hétvégéjén lebonyolításra kerül az első forduló. Augusztus 6-án az a Budaörs lesz az ellenfele újonnan alakult együttesünknek, aki a tavalyi idényben a bajnokság dobogóaspiránsa volt, sőt, végül mindösszesen egy ponttal maradt le az bronzéremről.   

Simple Női Kupa, 1. forduló  
2022. augusztus 6., 17:00  
PAKSI SE - Budaörs 
Paks, PAKSI FC Stadion   

„Szinte a legerősebb ellenfél jutott, akit kaphattunk. Egyrészről ez jó is lehet, hisz’ rögtön láthatjuk, hogy állunk, kijöhetnek a hibák, amiket a bajnoki rajtig még csiszolhatunk. Szeretnénk még pontosabban megtalálni játékosaink helyét a csapatban ennek a találkozónak a segítségével. Ezek mellett tisztességesen helyt szeretnénk állni, a lányok készülnek, hogy maximálisan odateszik majd magukat” - így edzőnk a ránk váró első tétmérkőzésről.   

banner_pse.jpg
 
Újabb felület, bajnokság és csapat tehát, ahol a paksi zöld-fehér labdarúgás alkothat, fejlődet és elképzeléseit tovább prezentálhatja a világ legnépszerűbb sportjának színterén. Természetesen NBII-es nő csapatunk eredményeiről és folyamatos fejlődéséről is hétről hétre beszámolunk majd. Hivatalos felületeinket, honlapunkon, közösségi oldalainkon és stadionújságunkban is rendszeres lesz jelenlétük a már ismert U19-es, U16-os és U14-es gárdánkkal karöltve.   

Minden jót, csajok! Hajrá, Paks!   

noinbii3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök