up15aug2.jpg

U15-ös válogatott behívók érkeztek!

2022. aug. 17.  -  Utánpótlás
Gólerős belső középpályásunk és csatárunk is Telkiben bizonyíthat.
Gólerős belső középpályásunk és csatárunk is Telkiben bizonyíthat.
banner_pse.jpg
 
Az U15 (2008) korosztályos válogatott következő programjára 2022 augusztus 21-23. között kerül sor, melynek keretében Telkiben kiválasztó edzőtábort tartanak. Csapatunkból pedig Galambos Jánost és Soós Flóriánt várják a legjobbak közé. 

Galambos 2019-ben érkezett klubunk kötelékébe a szomszédvárból, Szekszárdról. „János, amióta Paksra került, korosztályánál egy évvel feljebb játszik, fejlődése pedig töretlen. Nagy munkabírású, gólerős belső középpályás, kiváló fejelő- és rúgótechnikájú játékos. Nagyszerű közösségi ember, aki a pályán is remek irányítókészséggel rendelkezik. Úgy gondolom, reális esélye lehet megtapadni a válogatott környékén, hiszen kiemelt bajnokságban játszik az ország legjobb tizenkét csapata között úgy, hogy mindenkinél egy évvel fiatalabb. Tavaly ráadásul dobogós helyen végzett a góllövő listán” - fogalmazott tizennégyéves tehetségünkről edzője, Wiesner József

Soós 2020 nyarán Bajáról érkezett, és szintén még csak a tizennegyedik életévében jár. „Akárcsak Jani, Flórián is kiválóan megállja a helyét az egy évvel idősebbek között. Vérbeli csatár, aki tud centerként, de szélső támadóként is játszani. Kiemelkedő a helyzetkihasználása, párharcerős és jó cselezőkészséggel rendelkezik. Az előző idényben rengeteg gólpasszt adott a társainak és megannyi büntetőt harcolt ki” - így Wiesner fiatal támadónkról. 

Hajrá, Jani és Flóri! Hajrá, Paks!
 
up15aug1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Nyíregyháza 1 3
2 Vasas 0 0
3 Puskás Akadémia FC 0 0
4 PAKSI FC 0 0
5 Kispest-Honvéd 0 0
6 DVSC 0 0
7 ZTE FC 0 0
8 Kisvárda Master Good 0 0
9 Ferencvárosi TC 0 0
10 MTK Budapest 0 0
11 ETO FC Győr 0 0
12 Újpest FC 1 0
1. forduló erdeményei
  -   07.27 19:30
  -   07.26 20:00
  -   07.26 15:45
  -   07.26 18:00
  -  
Honvéd
07.25 19:30
  -   2:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök