ferenczielsoharom2.jpg

Ferenczi év végére további 10%-os növekedést vár a sprintek számában

2022. aug. 18.  -  NB I.
Erőnléti edzőnk elmondta, sokat lát a csapatban, és mindenki partnerként áll bele a munkába.
Erőnléti edzőnk elmondta, sokat lát a csapatban, és mindenki partnerként áll bele a munkába.
banner_magy1.jpg
 
Május végén érkeztetek Waltner Róbert vezetőedzőnkkel. Lassan három hónap elteltével hogy érzed magad a városban és klubunk kötelékében? 
 
Vidéki gyerek vagyok, így Paks is rettentően tetszik, nagyon élhető és sportos város. Rekortán futópályák, bicikliutak és még sok-sok más, mind gyönyörű környezetben. Gondolok itt például a Duna melletti töltésre Madocsa felé, ahová rendszeresen járok futni, a környékbeliekkel pedig már köszönőviszonyban vagyok, mindenki nagyon kedves itt. Ami a klubot illeti, csak pozitív benyomásaim vannak. A csapat szurkolói is fantasztikusak, idegenbe is mindig szép számmal elkísérnek bennünket, és végig bíztatják a csapatot, rendre jó hangulatot teremtenek. Persze akadhat némi hiányérzet, hiszen a három mérkőzésen megszerzett öt pont lehetett volna egy kicsit több is, de ha a következő három találkozónkból matematikailag jól jövünk ki, kijelenthető, jól kezdtük a szezont. 

Hogy élted meg az első három fordulót, főleg a Te szekciódból, erőnléti szempontból? 
 
Nagyon jól kezdtünk a Vidi ellen, végig domináltunk, azon a napon egyértelműen jobbak voltunk a Fehérvárnál. Nem érdemtelenül indítottunk győzelemmel tehát. A Vasasnál akadt némi hiányérzetem. Úgy látom, az egy hozható meccs lehetett volna, csak hát a hazaiak megkeserítették az életünket. Látszott, felkészültek belőlünk. A Honvédnál aláhúzandó, kétszer is vert helyzetből jöttünk vissza, ebből szépen látszik, mentálisan rendben vagyunk. 
 
Ami a fizikalitást illeti, a harmadik találkozónkra jelenthető ki, jók lettek a futóadatok, ugyanakkor - mint örök elégedetlen - én még mindig nem dőlnék hátra. Szeretnék csapatszinten a szezon feléig, tehát a naptári év végéig további tíz százalékos növekedést elérni a sprintek számában. A novemberi zárás ehhez ideális lehet, ha rendesen tudunk haladni a programomban, minden adott lesz, hogy tavaszra még előrébb lépjünk e téren. Robi nagyszerű vezetőedző, jól lemenedzseli a csapat felé, amit én „rombolok” (nevet). Úgy látom, felettébb sok van a csapatban, jóval többet kaptam, mint elsőre gondoltam. 

Fiataljaink szép számmal gyűjtögetik a játékperceket, és rendre jó teljesítményt nyújtanak. Te hogy értékeled a munkájukat? 
 
Többek előtt abszolút fényes jövő állhat, mi pedig megpróbálunk ehhez mindent megadni. Van bennük potenciál, futball, nem véletlen, hogy a klubvezetés már régóta Őket építgeti. Szerencsés helyzetben vagyunk ilyen szempontból is. 
 
ferenczielsoharom1.jpg 

A szezon előtt akadtak játékosaink, akik különböző okok miatt kisebb lemaradással küzdöttek. Mára többnyire egy szinten a teljes gárda? 
 
Abszolút jó irányba mozdultak el, és Robitól rendszeres játéklehetőséget is kaptak, illetve a kiváló mentalitású NBIII-as csapatunkban is szerepelni tudtak, tudnak. Persze az az ideális, ha az egész keret egy szinten van, de belülről ez komplikáltabb. Ügyesen kell menedzselni, ki hol, mennyi terheléssel dolgozzon, mi pedig folyamatosan „legózunk”. Öröm, hogy mindenki nagyszerű partner, így könnyen és gördülékenyen mennek a dolgok. 

A negyedik körben a Ferencvárost fogadtuk volna, ám halasztás miatt később mérkőzünk velük. Hogy tettétek össze a napokat a következő bajnokiig? 
 
Sajnos edzőmeccset sem tudtunk szervezni a hétvégére, hiszen minden más osztályban is teljes menetrend van. Dolgozunk keményen, minőségi edzéseket végzünk, hogy a következő fordulókat - benne a hétközi mérkőzéssel - minél jobban vegyük majd. Megpróbálunk tehát arra felkészülni, hogy a következő négy találkozónkból minden szempontból a legtöbbet hozzuk ki.  

Újpest, Kisvárda, Kecskemét, Debrecen négyes etap következik. Hogy tekintesz ezekre az összecsapásainkra? 
 
Úgy vélem, ha lejátszottuk a Debrecen elleni mérkőzésünket, már egy jó képet kaphatunk magunkról. Én rettentő bizakodó vagyok, szeretnénk szép eredményeket elérni, ahhoz pedig elengedhetetlenül sok-sok pontra van szükségünk.
 
ferenczielsoharom3.jpg 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök