hetiujp22aug3.jpg

Újpestre látogatunk az ötödik fordulóban - Heti program

2022. aug. 22.  -  NB I.
NBI-es csapatunk mellett női szakosztályunkra figyelhetünk a következő napokban.
NBI-es csapatunk mellett női szakosztályunkra figyelhetünk a következő napokban.
banner_magy2.jpg
 
Az elhalasztott Ferencváros elleni bajnokink miatt NBI-es csapatunk a múlt hétvégén nem lépett pályára. Böde Dánieléknél azonban ennek ellenére egy percig sem csökkent a munka, sőt, a srácok továbbra is teljes erőbedobással készülnek a hétvégi fordulókra. Az ötödik kanyarban ismét idegenben mérkőzünk, immáron zsinórban harmadszor. Ez alkalommal a péntek esti, újpesti látogatásunk során szeretnénk további három ponttal gyarapodni majd. 

OTP Bank Liga, 5. forduló
2022. augusztus 26., 20:00
Újpest FC - PAKSI FC
Budapest, Szusza Ferenc Stadion

hetiujp22aug1.jpg

NBIII-as tartalékcsapatunkra e héten nem vár bajnoki, illetve utánpótlás szekciónk is csak szeptember első hétvégéjén rajtol. Nem úgy női szakosztályunk, ahol négy csapatunk (U14, U16, U19 és NBII) közül három is éles összecsapást vív a hónap utolsó napjaihoz közeledve. Újdonsült, másodosztályú csapatunk szombaton Ajkára látogat, U19-es gárdánk Székesfehérvárra utazik vasárnap, míg az U14-es lányok a Dunaújvárost fogadják a hétvége első napján.

Hajrá, Paks!

Részletek:

Női NBII. Nyugati csoport, 1. forduló
2022. augusztus 27., 18:00
FC Ajka - PAKSI SE
Ajka, Ajkai Városi Sportcentrum

Leány U19 Dél-Nyugati csoport, 1. forduló
2022. augusztus 28., 17:00
Fehérvár FC - PAKSI SE
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó

Leány U14 HNP Dél-Nyugati csoport, 1. forduló
2022. augusztus 27., 14:00
PAKSI SE - Dunaújváros PASE
Paks, PAKSI FC Stadion

hetiujp22aug2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 21 40
2 ETO FC Győr 21 40
3 DVSC 21 38
4 PAKSI FC 21 36
5 Puskás Akadémia FC 20 31
6 Kisvárda Master Good 21 31
7 ZTE FC 20 27
8 MTK Budapest 20 24
9 Újpest FC 21 23
10 DVTK 21 20
11 Nyíregyháza 20 18
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 21 14
21. forduló erdeményei
  -   02.08 15:00
  -   02.08 17:15
  -   1:0
  -   1:1
  -   3:0
  -   1:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök