ujpgyoz22aug4.jpg

Magas pulzusszám mellett is fegyelem és koncentráció

2022. aug. 26.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelése az újpesti győzelmünk után.
Vezetőedzőnk értékelése az újpesti győzelmünk után.
banner_magy1.jpg
 
„Jól kezdtük a mérkőzést, több helyzetünk is volt. A felépített 0-3-as vezetésünk aztán egy megnyugtató előnnyel bírhatott volna, de ez a bajnokság ismét bebizonyította, soha nem lehet hátradőlni. Lehet, korán kezdtem cserélni, talán várni kellett volna még egy kicsit, de a következő, hétközi mérkőzésünk jutott az eszembe pihentetés szempontból, plusz a fiataljaink is jól dolgoznak, minden percet megérdemelnek a pályán. Hozzáteszem, úgy gondolom, nem a változtatások miatt lett végül 2-3. A második hazai gól nem hiányzott, akkor lett izgalmas. A hazaiak megtettek mindent a döntetlenért, mi pedig azért, hogy a végéig megmaradjon az előnyünk. A srácok az elmúlt két hétben kiválóan dolgoztak. Sokat gyakoroljuk az olyan szituációkat, hogy a fegyelmünk és a koncentrációnk ne vesszen el magas pulzusszám mellett sem, ha esetleg ki kell húzni egy mérkőzést. Az újpesti kapufánál a szerencse is mellénk állt, de ez sem véletlen, sokat melóztak a fiúk érte. Le kell vonnunk a tanulságot, ami nem más, mint hogy háromgólos előnynél is tovább kell menni, ahogy addig, sosincs lefutott mérkőzés, és ha ebből tanulunk, a jövőben még többet profitálhatunk belőle. Az összkép alapján - még ha idegtépő is volt az utolsó pár perc - megérdemelten nyertünk. Kiemelném szurkolóinkat is, akik mindenhová elkísérnek bennünket, és nagyszerűen szurkolnak, nekik is köszönhetjük ezt a sikert” - így a találkozót követően vezetőedzőnk, Waltner Róbert.

ujpgyoz22aug3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 33 69
2 Ferencvárosi TC 33 68
3 PAKSI FC 33 53
4 DVSC 33 53
5 ZTE FC 33 48
6 Puskás Akadémia FC 33 46
7 Újpest FC 33 40
8 Kisvárda Master Good 33 40
9 Nyíregyháza 33 40
10 MTK Budapest 33 38
11 DVTK 33 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 33 22
33. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   3:0
  -   0:1
  -   2:2
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök