kisvardelemz22c.jpg

Hiányzott a tűz és a szenvedély

2022. aug. 31.  -  NB I.
Windecker József is elmondta, hogy látta a Kisvárda elleni mérkőzésünket.
Windecker József is elmondta, hogy látta a Kisvárda elleni mérkőzésünket.
banner_magy1.jpg

„Tudtuk, hogy a Kisvárda egy nagyon jó csapat, kiválóan védekezik. Ennek ellenére mi előre súlytalanok voltunk. Tompán, sok hibával futballoztunk, sajnos az egész rendszerünk nem működött. Többet vártam ma magunktól, hiányzott a tűz és a szenvedély. Sajnos a második félidőre sem tudtunk változtatni, így az egész meccsünk rosszra sikeredett. Csalódott vagyok, hiszen nagy lehetőségként tekintettünk erre az összecsapásra. Úgy gondoltuk, frissebbek leszünk, mint a Kisvárda, ám ez a pályán egyáltalán nem látszott. Persze vendégeink most az egyik legjobb csapat az országban, de nagyobb elánnal jobb eredményt is elérhettünk volna. A okokat pedig természetesen kielemezzük. Ami a találatomat illeti, talán a gól előtti helyzetem még nagyobb volt, mint ami végül a kapuban kötött ki. Sajnos nem értünk el semmit azzal, hogy bevettem a kaput, így csalódott vagyok…” - így mindig motivált középpályásunk.

kisvardelemz22d.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 20 39
2 Ferencvárosi TC 20 37
3 PAKSI FC 20 36
4 DVSC 20 35
5 Puskás Akadémia FC 20 31
6 Kisvárda Master Good 20 28
7 ZTE FC 20 27
8 MTK Budapest 20 24
9 Újpest FC 20 23
10 DVTK 20 19
11 Nyíregyháza 20 18
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 20 14
20. forduló erdeményei
  -   0:1
  -   1:1
  -   0:1
  -   1:3
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök