hahnpmfc2.jpg

Bajnokival felérő elsőkörös kupamérkőzés vár ránk

2022. szept. 15.  -  NB I.
Hahn Jánossal az elmúlt két találkozónkról és az előttünk álló feladatról is beszélgettünk.
Hahn Jánossal az elmúlt két találkozónkról és az előttünk álló feladatról is beszélgettünk.
banner_magy1.jpg
 
2021-es gólkirályunk augusztus 31-én tért haza egyéves dunaszerdahelyi kitérőjét követően. A bejelentéskor épp’ erőltetett bajnoki menetben voltunk, így saját nevelésű csatárunk a pályán túl a gyors és zökkenőmentes hazaköltözéssel „harcot” vívott. „Mostanra már újfent beállt a menetrend, a teljes családom újra körülöttem, itthon. Az öltözőben pedig mintha el sem telt volna az elmúlt egy év, annak ellenére, hogy játékosok jöttek-mentek, illetve új edzőnk is van. Minden klappol, nagyszerű újra Pakson” - kezdte Hahn. 

Csatárunk az elmúlt két bajnokink alkalmával összesen száznegyvenhét percet töltött ismét zöld-fehér mezünkben a pályán, elhivatottsága pedig igazán példás volt. „Az első mérkőzés roppant furcsa volt, hiszen előtte szerdán dőlt el, hogy hazatérek, így előtte gyakorlatilag alig edzettem a csapattal. Persze rögtön próbáltam élni a lehetőséggel, de ez ilyenkor nagyon nehéz. Utána azonban a DVSC elleni, hazai találkozóra már összerázódtunk, illetve a két vereség után nagyon felszívta magát a csapat, hogy ismét a jó arcunkat mutassuk. A múlt héten fontos volt, még ha nem is a legszebb futballunk játsszuk, de jó mentalitással sikert érjünk el. Megérdemelten nyertünk, és bízunk benne, hogy e héten a kupában is meglesz a továbbjutás.” 

E hétvégén az OTP Bank Liga helyett a MOL Magyar Kupában lépünk pályára, és rögtön nem kis feladat vár ránk Mecsekalján. „Követtem a Pécs eredményeit NBII-ben, nyolc fordulón vannak túl vereség nélkül, legutóbb éppen a Győrt verték idegenben. Ahogy mindenki, én is egy nagyon kemény összecsapásra számítok, de beleállunk, hiszen tovább kell jutnunk! A PMFC egy roppant erős, felsőházi másodosztályú gárda, akik idén talán még a feljutó helyek egyikére is pályázhatnak. Az NBI-es csapatok közül a legnehezebb ellenfelet kaptuk, ennek tükrében a hétvégi kupameccsünk egy bajnoki rangadóval ér fel. Két és fél éve már jártunk Pécsett a kupában, akkor kiharcoltuk a következő kört, most is minden erőnkkel ezen leszünk” - tekintett elszántan előre támadónk. 

Hajrá, Paks! A magyar csapat.
 
hahnpmfc1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 10 21
2 ETO FC Győr 10 18
3 Vasas 10 15
4 Újpest FC 10 15
5 PAKSI FC 10 14
6 Ferencvárosi TC 9 14
7 DVSC 10 13
8 MTK Budapest 10 12
9 Kisvárda Master Good 10 11
10 Kispest-Honvéd 9 10
11 ZTE FC 10 9
12 Nyíregyháza 10 8
10. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:1
  -   1:2
  -  
Honvéd
0:1
  -   0:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök