kupdont22ujra2.jpg

Pécsett indítjuk a MOL Magyar Kupa újabb szezonját

2022. szept. 16.  -  MOL Magyar Kupa
Az előző kiírásban ezüstérmesek lettünk, e hétvégén egy újabb hosszú utat kezdhetünk.
Az előző kiírásban ezüstérmesek lettünk, e hétvégén egy újabb hosszú utat kezdhetünk.
 
Az OTP Bank Ligával idén július utolsó napjaiban vette kezdetét a 2022/23-as honi futballszezon. Másfél hónap elteltével, szeptember harmadik hétvégéjén a MOL Magyar Kupa is elstartol a bajnoki meccsek egyeduralkodását megtörve.
 
A száztizenhárom éve alapított kupa kiírása az előző két idényben jelentősen átalakult, ami természetesen az idei versengésre is megmaradt. Érdemes tehát a rajt előtt átismételni a nemrég módosításon átesett részleteket:
 
A továbbjutás minden körben, a döntőt is beleértve, melyet az új Puskás Arénában rendeznek, egy mérkőzésen dől el. Az NBI-es csapatok - köztük ugye mi is - a hatvannégyes főtáblán, a harmadik fordulóban kapcsolódtak be a küzdelmekbe. Ebben a szakaszban az NBI-es csapatok kiemeltek voltak, így egymással nem kerülhettek össze. 
 
Az augusztus 31-én tartott sorsoláson kiderült, számunkra a legjobb harminckettő közé az NBII-es PMFC-n keresztül vezet az út. Az összecsapást szeptember 18-án, vasárnap 13:00-kor játsszuk Pécsett, hiszen a mérkőzéseket mindig az alacsonyabban rangsorolt (vagy a sorozatban addig kevesebb alkalommal hazai pályán játszott, vagy az előbb kisorsolt) gárda otthonában tartják.
 
 
 
Ellenfelünk tehát már az első kanyarban egy igen komoly NBI-es múlttal rendelkező klub lesz. A PMFC 2015-ben vesztette el első osztályú tagságát, ahol ’86-ban ezüstérmet, ’91-ben bronzérmet szerzett. Ami a kupasorozatot illeti, ’90-ben aranyéremnek, ’78-ban és ’87-ben ezüstéremnek örülhettek. A Pécs 2020-ban vívta ki jelenlegi másodosztálybeli tagságát, ahol immáron újra egy stabil, masszív, kemény gárdaként mutatkoznak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2021-ben a Merkantil Bank Liga negyedik helyén végeztek, idén pedig nyolc forduló elteltével még veretlenek, négy győzelmet begyűjtve.  
 
A kupasorozatban az utóbbi években azonban csak egy kiemelkedő éve volt a Baranya megyei piros-feketéknek. 2020-ban a nyolcaddöntőig meneteltek, ahol épp mi jöttünk velük szembe. Az akkor még két mérkőzésen eldőlő párharcot összesítésben 3-1-gyel mi húztuk be (1-2 Pécsett, 1-0 Pakson). 2019-ben az első körben kényszerültek búcsúzni. 2021-ben a legjobb tizenhatig jutottak, tavaly pedig a második kanyar jelentette a végállomást számukra. 
 
És ha már a tavalyi MOL Magyar Kupa idénynél járunk: ki ne tudná, az volt az az idény, mikor csapatunk tovább írta klubunk történelemkönyvét, hiszen fennállásunk során először kupadöntősök lettünk. A Puskás Arénába több ezren kísértek el bennünket, és szorítottak a magyar csapatnak a bajnoki címvédő Ferencvárossal szemben. Végül egy gyönyörűen csillogó ezüstérmet hoztunk haza. Most azonban egy újabb évad indul, ahol célunk természetesen idén sem lehet más, minthogy minél tovább jussunk, viszont évek óta jól látható, ez ebben a kiírásban sem olyan egyszerű, magától értetődő.
 
MOL Magyar Kupa, 3. forduló
2022. szeptember 18., 13:00
PMFC - PAKSI FC
Pécs, PMFC Stadion
 
Egy biztos: a kupában is hajrá, Paks! A magyar csapat!
 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 15 31
2 Ferencvárosi TC 14 27
3 Fehérvár FC 15 24
4 DVSC 15 24
5 Puskás Akadémia FC 15 24
6 MTK Budapest 15 21
7 Kecskeméti TE 15 20
8 DVTK 15 20
9 Újpest FC 15 20
10 Mezőkövesd ZSÓRY FC 14 14
11 ZTE FC 15 14
12 Kisvárda Master Good 15 11
15. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   0:3
  -   0:0
  -   1:2
  -   3:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök