zsombu16val2.jpg

Futószalagon érkeznek az utánpótlás-válogatott behívók!

2022. okt. 08.  -  Utánpótlás
Klubunk nevelőközpontjának fejlődése továbbra is töretlen, sőt… 
Klubunk nevelőközpontjának fejlődése továbbra is töretlen, sőt… 
banner_pse.jpg
 
Szinte nem telik el úgy hónap, hogy ne adnánk hírt utánpótlás-válogatott behívó érkezéséről. U15-től U21-ig, ha kerethirdetés történik, immáron árgus szemekkel kereshetjük paksi tehetség nevét a játékosnévsorokban. 
 
Az egyre szembetűnőbb tendenciáról utánpótlás-szakág vezetőnkkel beszélgettünk. „Mostanra igazán a kirakatba kerültek a csapataink” - kezdte Péter Norbert. „Kiemelt bajnokságban játszik az U17 és az U16 is, továbbá utánpótlásbázisunk nemrég a tehetségközpont titulust is elnyerte, így mindenki szem előtt van. A szövetség felé történő kommunikációban szintén előreléptünk, ami ugyancsak kedvez annak, hogy labdarúgóink előtérbe kerülhessenek. Az utóbbi időben igazán fókuszba kerültek a csapataink, a szakemberek pedig látják, mekkora fejlődésen megy keresztül klubunk up-képzése. Emellett az is aláhúzandó, gárdáink rendre jól szerepelnek bajnokságaikban. Szinte minden korcsoportban vannak húzóembereink, akiket így a válogatottba is behívnak. Az pedig további öröm, hogy játékosaink rendre megállják helyüket a legjobbak között.” 

pnintstart2223.jpg
 
Éppen, hogy elkezdődött a 2022/23-as szezon, de már a legjobbak között bizonyíthatott Galambos János (U15), Soós Flórián (U15), Szécsi Patrik (U19), Pesti Zoltán (U18), Debreceni Ákos (U21) és Éger Zsombor (U16). Szakemberünket teljesítményükről is megkérdeztük. „Abszolút pozitív, amit a srácok a nemzeti csapatokban véghez visznek. Zoli és János már jó ideje billegett, hiszen sokáig biztonsági tartalékok voltak, ám mikor eljött az idejük, kiválóan éltek a lehetőséggel. Jól sült el a debütálásuk, hiszen mindketten az első mérkőzésükön góllal segítették a válogatottat. Találataikon kívül örömteli, hogy beilleszkedésük is zökkenőmentes volt, ezt már a kollégák mesélték érdeklődésemre. Zsombor is végül odaért az U16-os gárdánkból, és neki is minden adott az jó teljesítményhez. Ha mindenki továbbra is ilyen léptékben fejlődik, hosszútávon számíthatnak a válogatott behívókra, de mellettük, további tehetségeink is kaphatnak még szerepet a nemzeti csapatokban” - így Péter. 
 
Jó lesz tehát ismerkedni a nevekkel, hiszen az elmúlt években egyértelműen látható, érezhető, sorra van fiatal generációnk, aki kopogtathat azon a bizonyos ajtón, ami a felnőtt labdarúgás csúcsát jelenti. „Jelenleg úgy látom, a folyamatosság ilyen téren is biztosított a klubnál. Ehhez rettentő nagy segítség fiatal NBIII-as csapatunk, ami kiváló híd az U19 és az első osztály között. Bizakodóak lehetünk, hiszen nagyszerű tartalékcsapatunk a rutint és az érettséget maximálisan biztosítja tehetségeink számára az NBI-es debütálás előtt. Persze ígéretes játékosainknak rengeteget kell dolgozniuk, hogy belépjenek az nagy csapat kapuján, de úgy véljük, minden lehetőséget biztosítunk számukra. Elég rendre megnézni első csapatunk keretét, évről évre folyamatosan odaérnek tehetségeink, és bízunk benne, hogy ez a sorozat mindig folytatódni fog.” 
 
Így tovább, fiatalok! 

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

banner_magy1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 20 39
2 Ferencvárosi TC 20 37
3 PAKSI FC 20 36
4 DVSC 20 35
5 Puskás Akadémia FC 20 31
6 Kisvárda Master Good 20 28
7 ZTE FC 20 27
8 MTK Budapest 20 24
9 Újpest FC 20 23
10 DVTK 20 19
11 Nyíregyháza 20 18
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 20 14
20. forduló erdeményei
  -   0:1
  -   1:1
  -   0:1
  -   1:3
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök