simftc1.jpg

Simon több bravúrt is hozott a Fradi ellen

2023. febr. 02.  -  NB I.
Tizennyolc éves, tehetséges kapusunk először kezdett - körbejártuk újabb mérföldkövét
Tizennyolc éves, tehetséges kapusunk először kezdett - körbejártuk újabb mérföldkövét
 
Az utolsó őszi mérkőzésünk alkalmával, az Újpest ellen debütáltál az NBI-ben. Akkor pár perc jutott, majd jött a hosszú téli leállás. A tavaszi idény második felvonásában a Ferencárost fogadtuk, ahol kezdőként léphettél pályára. Mi történt a két találkozónk között?
 
A bemutatkozás után természetesen céllá vált, hogy minél több lehetőséghez jussak, és idővel kezdhessek is. A bajnoki szünetben csak arra koncentráltam, hogy jól sikerüljön a felkészülés, valamint bizonyítsam, készen állok a lehetőségekre. A felkészülési mérkőzéseken is arra törekedtem, hogy erről minél jobban meggyőzzem a szakmai stábot.
 
Mikor és kitől tudtad meg, hogy Te kapod a címvédő elleni mérkőzésünket gólvonalunkon?
 
Vasárnap délelőtt üzent Robi bá’, hogy úgy készüljek, a Fradi ellen én kezdek.
 
Milyen három éjszakád volt?
 
Egyébként érdekes, mikor megtudtam, nyilván elöntött az izgalom, de ahogy telt az idő, úgy egyre jobban múlt is a túlfűtöttség. Sikerült tehát annyira megnyugodni, hogy tudjak aludni.
 
És a bemelegítés mennyiben volt más, mint eddig?
 
Csernyával (Csernyánszki Norbert - a szerk.) folyamatosan beszéltünk, rendre a tanácsait kértem. Mérkőzésszituációkat játszottam le a fejemben, hogy meccs közben több önbizalmam legyen egyes helyzeteknél. Kapusedzőnk ezen tanácsa sokat segített, továbbá koncentráltam, minden apró dologra százszor jobban odafigyeltem.
 
 
Kintről nagyon összeszedettnek tűntél a kilencven perc mindegyikében. Belülről milyen volt számodra a találkozó?
 
Nem tagadom, az elején újra igazultam, de ahogy mentünk bele a mérkőzésbe, egyre jobban újra megnyugodtam. Kádi (Kádár Tamás - a szerk.) rengeteget segített, ha volt egy kisebb hibám, egyből hátrafordult, biztatott, tapsolt, mondta, mit hogyan javítsak. Ezúton is köszönöm neki, de az egész csapatnak hálás vagyok, mert mindenkinek voltak támogató szavai.
 
Több nagy védésed volt, melyik sikerült számodra a legemlékezetesebbre?
 
Ha mindenképpen ki kell emelni egy pillanatot, akkor a nyolcadik percben Mmaee ziccerét mondanám! Át akarta emelni felettem a labdát, de jól zártam a szöget, így védeni tudtam. Jó ütemben léptem ki, örülök, hogy sikerült, ráadásul rögtön a találkozó elején.
 
Aztán a második félidőben sajnos megízlelhetted a tizenegyes „báját” is…
 
Igen… Ilyenkor a kapusok eléggé kiszolgáltatott helyzetben vannak, de minden találkozó előtt készülünk büntetőkre, így volt ez most is. Mmaee számtalan tizijét megnéztük, és úgy láttuk, ha megtorpan, jobbra kell vetődjek, ellenkező esetben balra. Megtorpant, én bemozdultam, Ő pedig azonnal a másik oldalt választotta. Rutinos, nagy játékos…
 
Másnap van, és már újra edzettetek is. Hogy teltek az elmúlt órák, ki mit mondott?
 
Visszanéztem az egész mérkőzést, külön a gólokat is párszor. Csernyával átbeszéltük a dolgokat, összességében elégedett volt, továbbá Robi bá’ is helyeselt. Nagy Geri rögtön azzal fogadott, Ő az első meccsén nem kapott gólt, én pedig hármat is. Nagyszerű a kapcsolatunk, nyilván viccelődtünk, húzta az agyam. A többiek szintúgy mind gratuláltak, pacsiztunk…
 
 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök