Honvéd - Paks - mérkőzés előtti nyilatkozatok

Az OTP Bank Liga huszonötödik kanyarjában, szombaton este a Budapest Honvéd otthonában, a Bozsik Arénában lépünk pályára. Csapatunk a negyedik helyről, egy pontra a dobogótól, a kispesti alakulat viszont az utolsó előtti pozícióból várja a találkozót.
Jegyinformációk ITT.
Mérkőzésünkkel kapcsolatosan játékosaink előzetes várakozásaira voltunk kíváncsiak:
Sajbán Máté klubunk hivatalos Soundcloud-oldalán nyilatkozott az előjelekről.
Szabó János: Nehéz meccset várok, nagyon nehezet. A Honvéd az életéért küzd, hiszen nincsenek jó pozícióban, és otthon fogadnak minket. Kemény dolgunk lesz tehát ellenük. Nem egyszerű előre megmondani, milyen képe lesz az összecsapásnak, a hazaiak biztosan megpróbálják majd ránk erőltetni az akaratukat, figyelnünk kell azokra a játékosokra, akik bármikor el tudnak dönteni egy mérkőzést. El kell érni, hogy a mi felfogásunk érvényesüljön, és akkor haza tudjuk hozni a három pontot.
Bőle Lukács: Annak ellenére, hogy voltam Honvéd játékos, úgy tekintek erre a mérkőzésre, mint bármelyik másikra, azóta szinte minden téren teljesen átalakult a csapat. Nem számítok könnyű találkozóra, főleg, hogy úgy látszik, aktuális ellenfelünk az utóbbi időben elkapta a fonalat. Úgy néz ki, megtalálták azt a játékstílust, ami nekik a legjobban fekszik. Mi négy győzelem után, jó passzban utazunk Kispestre, reméljük, ez a kis szünet nem zavart be a képbe. Arra számítok, ismét a mi akaratunk érvényesül majd a pályán, ha ez sikerül, nehéz dolgunk lesz, de végül nem lehet probléma.
Böde Dániel: Mint minden mérkőzés, előzetesen ez is nehéznek ígérkezik. Bízom benne, hogy elképelésünket rá tudjuk majd erőltetni a Honvédra. Bár négymeccses győzelmi szériából jövünk, nem kényelmesedhetünk el, amelyik csapat elkényelmesedik, az könnyen rossz szériába eshet, és pár vereség magával hozza a bajt is. Idegenben mindig nehéz pontokat gyűjteni, a Kispestnek pedig most már nagyon kell a győzelem, kiélezett mérkőzés lesz.

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 18 | 35 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 18 | 34 |
| 3 | ![]() | PAKSI FC | 18 | 33 |
| 4 | ![]() | DVSC | 18 | 31 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 18 | 28 |
| 6 | ![]() | Kisvárda Master Good | 18 | 27 |
| 7 | ![]() | ZTE FC | 18 | 24 |
| 8 | ![]() | Újpest FC | 18 | 22 |
| 9 | ![]() | MTK Budapest | 18 | 21 |
| 10 | ![]() | DVTK | 18 | 18 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 18 | 14 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 18 | 11 |
































