ujppak23apr.jpg

Újpest - Paks - mérkőzés előtti várakozások

2023. ápr. 13.  -  NB I.
Zsinórban hat győzelem után egyre nehezebb, de Újpesten a hetediket ünnepelnénk.

Banner Magy2

Az OTP Bank Liga huszonhetedik fordulójában, vasárnap este Újpestre, a Szusza Ferenc Stadionba látogatunk. A budapesti lila-fehérekhez huszonegyedik alkalommal utazunk, hat győzelmünkre nyolc döntetlen és hat vereség jut. Az idegenbeli mérlegünk tehát kiegyenlített, helyzetünk a bajnoki tabellán azonban ellentétes. Míg mi a már megszerzett negyvenegy pontunkkal a harmadik helyet tartjuk, és erősítenénk tovább, a hazaiak harmincegy egységükkel a vonal elől menekülnek. Nem kérdés, igazi rangadóra lehet számítani.

Mérkőzésünkkel kapcsolatosan játékosaink előzetes várakozásaira voltunk kíváncsiak:

Nagy Gergely: Olyan találkozóra számítok, mint az eddigiek, nehéz dolgunk lesz. Játszottunk a listavezetővel és a vonal alatti csapatokkal is, mindegyiket egy góllal vertük. Ebből is jól látszik, mennyire szoros meccsek lehetnek az NBI-ben, legyenek a felek bárhol is a tabellán. Az Újpestnek kedvező a hazai pálya, ugyanakkor az elmúlt fordulókban sikerült megmutatnunk igazi erőnket, és hogy mire vagyunk képesek, formánkat senkinek nem kell bemutatni. Elsősorban a saját játékunkra kell koncentrálnunk, mert ha az megfelelően működik, a javunkra fordíthatjuk a mérkőzést. Nagyon szeretnénk végre kapott gól nélkül lehozni egy találkozót.

Szélpál Norbert: Nehéz lesz, de fantasztikus lenne zsinórban a hetedik mérkőzésünket is megnyerni. Úgy készülünk tehát, hogy Újpestről is szeretnénk elhozni a három pontot. Csak magunkra kell figyelni, ami eddig nagyon jól sült el, bízunk benne, hogy ez most sem lesz másképp. Fontos, hogy nemcsak előnyt kell szerezni, meg is kell tartani azt. Láthattuk ősszel Újpesten, illetve nemrég a Vasas otthonában, háromgólos előnynél sem szabad hátradőlni. Remélem, a párharcokat mind földön, mind levegőben mi nyerjük majd, ez kulcsfontosságú lehet.

Hahn János: Tudjuk, nehéz meccs lesz, hiszen újra egy olyan csapattal nézünk szembe, aki az életéért küzd. Több hátráltató tényt is le kell győznünk, ha három ponttal szeretnénk távozni Újpestről. Először is, zsinórban hat győztes meccs után ellenfelünk egészen biztosan sokkal komolyabban készül ellenünk, szeretnék megállítani a sorozatunkat. Másodszor, idén eddig mindkét alkalommal legyőztük az Újpestet, ezen a statisztikán is javítanának, gondolom... Régi-új edzőjük tapasztalt, biztos kitalál majd valamit. Mi azonban rettentő jó hangulatban, önbizalommal telve érkezünk Budapestre, szeretnénk tovább nyújtani a győzelmi sorozatunkat.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 20 39
2 Ferencvárosi TC 20 37
3 PAKSI FC 20 36
4 DVSC 20 35
5 Puskás Akadémia FC 20 31
6 Kisvárda Master Good 20 28
7 ZTE FC 20 27
8 MTK Budapest 20 24
9 Újpest FC 20 23
10 DVTK 20 19
11 Nyíregyháza 20 18
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 20 14
20. forduló erdeményei
  -   0:1
  -   1:1
  -   0:1
  -   1:3
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök