f_bi_n60a.jpg

Fábián László 60

2023. máj. 17.  -  Klub
Születésnapja alkalmából köszöntöttük legendánkat.

Banner Magy2

Fábián László 1989-től négy éven át, 1993-ig csapatunk meghatározó játékosa volt. A legendás balhátvéd május 16-án ünnepelte hatvanadik születésnapját, melynek apróbójából technikai vezetőnk, Karszt József köszöntötte klubunk elöljárójaként.

Első NBII-es csapatunk kiválóan fejelő játékosát az emlékplakát átadását követően egy kis nosztalgiázásra kértük. „’89-ben egy kiváló hangulatú öltözőbe kerültem, egy friss NBII-es csapathoz. Annak ellenére, hogy az első évem nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, a következő háromban életre szóló élmények és jó eredmények tettek gazdagabbá” - fogalmazott Fábián, majd hozzátette, lenyűgözőnek találja jelenkori létesítményünket, amit aztán alaposan szemügyre is vett.

„Igazán szívmelengető látni, hogy a klubnál így és rendszeresen gondolnak a régi játékosokra. Nagyon szimpatikus ez a hozzáállás, főleg a mai média felhajtásban, ami az utóbbi időben rengeteget fejlődött. Anno csak a felállásokat és a tudósításokat lehetett olvasni az egyesületekről. Pakson megbecsülik, odafigyelnek a régi labdarúgókra is, ami örömteli” - így a köszöntéséről a 110 paksi zöld-fehér meccset számláló szélső, akit mindösszesen egyszer cseréltek le, akkor is sérülés miatt.

Fábián Lászlónak ezúton is további jó egészséget és még egyszer boldog kerek születésnapot kívánunk!

F Bi N60b

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök