upert6.jpg

Pozitív szezon megannyi előrelépéssel

2023. jún. 06.  -  Utánpótlás
Péter Norbert utánpótlás szakágvezetőnk értékelte csapataink teljesítményét.

Banner Pse

Az NBI és az NBIII küzdelmei után szépen lassan véget ért az utánpótlás idény is. Az UP-szezon ezúttal is számtalan nagyszerű eredményt hozott, benne kiváló csapat- és egyéni teljesítményekkel, így kijelenthető, továbbra is igazán büszkék lehetünk utánpótlás-szekciónkra.

Szokásunkhoz híven az évad zárásaként szakágvezetőnket gárdáink értékelésére kértük. „Mindenképpen egy pozitív szezon van mögöttünk, hiszen az előre megfogalmazott céljainkat jó pár helyen felülmúltuk. Játékosaink képesek voltak előrelépni, többen a legjobbak között, a kiemelt akadémiák ellen bizonyíthattak. Rendre kiváló mérkőzéseket játszhattunk, és kellő mennyiségű sikert arattunk” - összegzett röviden, bevezetésképp’ Péter Norbert, majd részletezett.  

U19 („C” csoport) - ötödik hely, huszonegy pont

P.N.: A csapat eredményessége sok esetben az NBIII-as és az U17-es együttesünk találkozóitól is függött, a sok fel- vagy lejátszó miatt. Talán egyszer-kétszer tudtak ugyanabban a felállásban pályára lépni, ennek ellenére megannyi szép sikert könyvelhettek el. A játék minősége ugyanakkor sokkal látványosabb és jobb volt annál, mint ami végső eredményben aztán született.

Upert3

U17 („A” csoport) - hatodik hely, tizenhét pont

Palóka Dávid - 11 találattal gólkirály

P.N.: Végig masszív játékot mutattak. A megszerzett pontjaiknak köszönhetően pedig végül úgy előztek meg két csapatot is, hogy az őszi idényből nem hoztak magukkal egyetlen pontot sem. Palóka teljesítménye szépen tükrözi a játékosok előrelépését.

U16 („A” csoport) - negyedik hely, huszonhárom pont

Galambos János - 12 találattal gólkirály (egy évvel fiatalabbként)

P.N.: Szépen látszott, hétről hétre fejlődött a gárda, és bravúr eredményeket is hoztak. A komoly akadémiák közül legyőzték a Ferencvárost és a PAFC-ot is, eredményeikhez csapatszinten kiválóan kellett futballozniuk.

U15 (Alap csoport) - nyolcadik hely, huszonöt pont

Wiesner Balázs - 14 találattal a góllövő lista második helyén végzett

P.N.: Itt van némi hiányérzetem, sajnos a téli időszak problémái rányomták a bélyegüket a tavaszi szereplésre. A sok hiányzás, a betegségek és a továbbtanulási dolgok sokaknál hátrébb szorították a futballt. Voltak jó mérkőzéseik, valamint akadtak olyan meccseik, ahol ugyan az eredményesség elmaradt, de játékban remek elemeket lehetett felfedezni. Wiesner Balázs a klub kiemelt tehetsége, játékára az U14-ben, az U15-ben és az U16-ban is sokszor nagy szükség volt, tehát három fronton is helytállt.

U14 (Alap csoport) - ötödik hely, ötven pont

Marosi Máté - 37 találattal gólkirály

P.N.: Kifejezetten masszív előrelépés volt látható esetükben. Osztermájer Gábor edzőjük remekül összetette az együttest, és az őszi hibákat tavasszal maradéktalanul kijavították. A csapatból többen egyénileg is kiemelkedőt nyújtottak. Célkitűzésünket, miszerint az első hétben kell végezni, szépen abszolválták.

Upert4

U13, U12

P.N.: Játékban megkérdőjelezhetetlenül előreléptek, ami az eredményeken is látszott. Az U13-nál kicsit kevés a létszám, így az U12-es tehetségeket próbáltuk feljátszatni. A legfiatalabbaknál nyáron elölről kezdtek mindent, szép úton indultak el, sok ígéretes labdarúgó körvonalazódik.

Bozsik-korosztályok

Az ősszel kialakult rendszer tavasszal is folytatódott. A meghívásos tornákon és a szövetség által kiírt mérkőzéseken szerepeltek.

P.N.: A picik is eseményről eseményre fejlődtek. A legfontosabb ugyanakkor, hogy az egyéniségek már a tehetségüknek megfelelő szinten, korosztályban játszottak. Sokan eggyel a saját korcsoportjuk felett próbálkozhattak. Sok tornán vettek részt, és látványos előrelépéseket produkáltak csapataink.

Válogatottjaink a szezonban

U19 - Simon Barnabás, Szécsi Patrik

U18 - Pesti Zoltán

U17 - Éger Zsombor

U16 - Galambos János, Soós Flórián

U15, U14 - Wiesner Balázs, Marosi Máté (bő keret)

P.N.: Ez a névsor a csapataink és az edzőink munkáját dicséri, hiszen a játékosokon keresztül fejlődik a csapat, viszont a játékosok sem tudnának úgy kibontakozni, ha nem megfelelő társak vennék körül őket. Itt mindenképpen fontos kiemelnünk, utánpótlásbázisunk fókuszba került, ami a tehetségek kinevelését illeti. Rendre magannyi korcsoportban vannak labdarúgóink, akik kivívják a válogatott behívót, majd a legjobbak között is bizonyítják tudásukat.

2023/2024-es szezon

Csapataink még edzésben vannak, egészen az iskolai időszak végéig, majd hamarosan az évzárókra és az értékelésekre kerül sor a gárdák és a szakmai stáb életében. A rövid szünet után július közepe a tervezett újraindulás. Péter Norberték pedig már alakítják, szervezik az edzőmeccseket a szeptember elejei szezonrajtra. „A következő évadban, mivel az U17 és az U16 viszi magával az eredményeit, az U19 és az U17 újfent a kiemelt ligában indulhat, így további éles mérkőzéseket játszhatunk a kiemelt akadémiák között, ami rengeteget jelent. Csapatainkon azt a fejlődést szeretném továbbra is látni, amit idáig. A tavalyi évben elindított munkát szeretnénk tovább fokozni elsősorban játékminőségben, de eredményességben úgyszintén. Látjuk, miben kell és miben tudunk még fejlődni, ezekre kell fókuszálnunk” - tekintett előre végezetül utánpótlás szakágvezetőnk, Péter Norbert.

Szép volt, gyerekek! Hajrá, fiatalok! Hajrá, Paks!

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök