
Beke Péter is nálunk folytatja
Klubunk és a Budafoki MTE a mai napon megegyezett Beke Péter játékjogát illetően, így a tavalyi NBII-es gólvágó a következő idényben már csapatunkban és az első osztályban építheti tovább karrierjét.
A huszonkét éves csatár 2017-ben a Ferencváros utánpótláscsapatától igazolt Hamburgba, ahol négy évet töltött, majd 2021 nyarán Zalaegerszegre szerződött, fél év múltán pedig Budafokra. A többszörös U-válogatott támadó tavalyi szezonja kiválóra sikeredett, harmincöt tétmeccsen huszonegy gólig jutott. Találataiból hatot a MOL Magyar Kupában szerzett, mely sorozatban a döntőig menetelt a piros-feketékkel. Beke a Vasas elleni elődöntőben játszotta a legjobb mérkőzését az évadban, mesterhármasa a finálét jelentette a kupasorozatban az NBII-es együttesnek.
„Nagyon örülök, hogy egy ilyen csapathoz csatlakozhatok, mint a Paks. Rettentő sok motivációm és célom van mind egyénileg, mind a csapattal. Folyamatosan figyelemmel kísértem az NBI-et, és csak jókat hallottam az itteni közegről, emellett pedig pontosan tudom, mi az elvárás, mi a cél, beállok a sorba, és minden erőmmel harcolok a többiekkel együtt” - fogalmazott honlapunknak Beke a három évre szóló papírok szignózását követően.
Üdvözlünk, és sok sikert kívánunk a magyar csapatban, Peti!
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
SHOP
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | PAKSI FC | 15 | 31 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 14 | 27 |
3 | ![]() | Fehérvár FC | 15 | 24 |
4 | ![]() | DVSC | 15 | 24 |
5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 15 | 24 |
6 | ![]() | MTK Budapest | 15 | 21 |
7 | ![]() | Kecskeméti TE | 15 | 20 |
8 | ![]() | DVTK | 15 | 20 |
9 | ![]() | Újpest FC | 15 | 20 |
10 | ![]() | Mezőkövesd ZSÓRY FC | 14 | 14 |
11 | ![]() | ZTE FC | 15 | 14 |
12 | ![]() | Kisvárda Master Good | 15 | 11 |