Böde Dániel 20 éve mutatkozott be a felnőttek közt
Húsz éve ölthette magára csapatunk felnőtt mezét az azóta már a honi labdarúgás egyik megkérdőjelezhetetlen ikonjává vált csapatkapitányunk, Böde Dániel.
2003 augusztusának végén NBII-es együttesünk a második fordulóban a Celldömölk gárdáját fogadta. A találkozót Horváth Bálint, Benedeczki Ferenc, Tóth János, Varga László, Abonyi Levente, Osztermájer Gábor, Tóth Péter, Vesztergombi Péter, Szili Péter, Buzás Attila, Hosnyánszki Zsolt kezdő tizeneggyel indítottuk, a cserepadon pedig Böde Dániel mellett Debreczeni Gábor, Wolf Attila, Bán Csaba, Radics Attila és Bérdi Zoltán várakozott. Az első félidőben Szili két, illetve Osztermájer egy találatával háromszor sikerült bevenni vendégeink kapuját, akik erre mindösszesen egyszer válaszoltak a szünetig. A később huszonötszörös magyar válogatottunk a második játékrész derekán léphetett először a pályára a felnőttek közt, Klement István vezetőedzőnktől kapta a bizalmat. A Celldömölknek ugyan sikerült közelebb zárkóznia (3-2), de többre már nem futotta a kék-sárgáktól, így itthon tartottuk a három pontot, valamint győzelemmel indulhatott útjára egy nagyszerű pályafutás is.
A kerek évfurduló alkalmából klubunk technikai vezetője, Karszt József a mérkőzés jegyzőkönyvének egy bekeretezett példányát ajándékozta Böde Dánielnek.
„Annak ellenére, hogy gyorsan elment ez a két évtized, rég volt…, viszont boldoggá tesz, hogy még mindig itt lehetek” - kezdte visszaemlékezését sokak példaképe. „Természetesen az nagyon megmaradt bennem, hogy 3-2-re nyertünk életem első felnőtt mérkőzésén. A keretet is fejből vissza tudom mondani, illetve talán a felállási formánk nyolcvan százalékát is eltalálnám. Arra a szituációra is emlékszem, mikor a hosszabbításban adódott egy lehetőségem, kapura törhettem, majd mikor kihagytam, Osztermájer odaszólt, ilyen helyzetben - egygólos előnyben - már inkább húzzam az időt a szögletzászlónál, hogy ellenfelünknek minél kevesebb sansza maradjon (nevet). Szerencsés vagyok, hisz’ győztes meccsen bemutatkozni mindig jó. Ami a közeget illeti, fantasztikus volt, alig vártam, hogy edzésre jöhessek, persze ez még mindig így van, csak néha már az akkori csapattagok fiai vannak mellettem az öltözőben” - fogalmazott az immáron négyszáznegyvenhat első osztályú találkozónál járó kapitányunk.
„Az első fordulóban ugyan kikaptunk Balatonlellén, és Dani sem debütált, de hazafelé a buszon azt tervezetük, beavatjuk, viszont hiába próbálkoztunk egyszerre többen is „lefogni”, mindenkit ledobott a hátáról” - ezek már Varga László emlékei. „Egy héttel később, a Celldömölk elleni találkozó lett végül az első mérkőzése, amin már látszott, különleges képességű labdarúgó. Ment, tört előre, ezáltal mindenkit motivált, nem lehetett megfogni, megállítani. Szerettem vele együtt játszani, de ezzel szerintem mindenki így volt, és van még a mai napig is” - így a húsz éve történtekről fejeseiről elhíresült támadónk, aki már tizenhárom éve csapatunk gyúrója.
Böde Dániel NBI-es bemutatkozása azán 2006-ban jött el, miután klubunk kivívta az NBI-es tagságát, amit azóta is megszakítás nélkül őriz példátlan filozófiájával, csak magyar játékosokkal a keretben. Tizenhét éve, szeptember 16-án a DVTK-t fogadtuk, ikonunk harminc percet töltött a pályán, és azt a találkozót is megnyertük (2-1).
Hajrá, Dani! Hajrá, Paks! A magyar csapat.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 7 | 18 | |
2 | Puskás Akadémia FC | 8 | 18 | |
3 | PAKSI FC | 8 | 16 | |
4 | MTK Budapest | 8 | 15 | |
5 | DVTK | 9 | 15 | |
6 | Újpest FC | 9 | 14 | |
7 | Nyíregyháza | 9 | 10 | |
8 | Fehérvár FC | 9 | 9 | |
9 | ETO FC Győr | 8 | 8 | |
10 | DVSC | 8 | 7 | |
11 | ZTE FC | 8 | 7 | |
12 | Kecskeméti TE | 9 | 5 |