szab350megsz2.jpg

Szabó János túl a 350. NB I-es mérkőzésén

2023. okt. 11.  -  NB I.
A következő cél a négyszáz.

Banner Magy2

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a KTE elleni mérkőzésen (1-1) játszhatta pályafutásának 350. első osztályú mérkőzését klubunk ikonja, Szabó János.

„Természetesen ez egy jelentős szám, főleg, mivel első osztályú mérkőzésekről beszélünk” -kezdte harmincnégy éves védőnk. „Személy szerint nem annyira foglalkozom a statisztikákkal, mivel az összes mérkőzés egyformán meghatározó és fontos számomra. Nyilvánvalóan nagyon örülök, és jó érzéssel tölt el ez a mérföldkő. Nehéz lenne kiemelni egy konkrét élményt, de a 2017-ben itthon játszott, Vasas elleni két találatomat még mindig fantasztikus érzés felidézni. Összességében az elmúlt időszakokban folyamatosan volt lehetőségem tanulni és fejlődni, tehát sikeresnek és eredményesnek éltem meg az eddigieket, kifejezetten azt, mikor a válogatott csapat tagja lehettem” - így Szabó summázva tizenöt teljes bajnoki szezonját, majd előre is tekintett. „A meccsszámokat tekintve örülnék, ha sikerülne elérnem a négyszázat is. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy fizikailag olyan állapotban vagyok, ami megengedi, hogy ezt a célkitűzést reálisnak gondolhassam. Ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy ehhez az is szükséges, hogy lehetőséget kapjak vezetőedzőnktől, valamint, hogy a sérülések elkerüljenek. Természetesen az sokat számít, hogy a családom részéről is hatalmas támogatást kapok.”

Szabó János 2009. március 7-én, egy hazai, Kaposvár elleni (0-0) bajnokinkon debütált az NBI-ben.

Hajrá, Jani! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

Szab350megsz1

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 12 22
2 Puskás Akadémia FC 12 21
3 Ferencvárosi TC 11 20
4 DVSC 12 19
5 Újpest FC 12 18
6 PAKSI FC 12 17
7 Vasas 12 16
8 ZTE FC 12 13
9 Kispest-Honvéd 11 13
10 MTK Budapest 12 12
11 Kisvárda Master Good 12 12
12 Nyíregyháza 12 11
12. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:3
  -   2:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök