mtkele23osz.jpg

Harmincharmadszor az MTK-val szemben

2023. nov. 03.  -  NB I.
Majd’ három éve nem hagytuk örülni a budapesti kék-fehéreket.

Banner Magy2

Vasárnap az OTP Bank Liga tizenkettedik fordulóját játsszuk, tehát indul a szezon második harmada. Aktuális ellenfelünk, az MTK ellen eddig tizenhárom győzelmet, nyolc döntetlent és tizenegy vereséget jegyzünk nézőpontunkból. A gólarány 40:51 ide, ami 2.8-as átlagot eredményez találkozónként.

Jegyinformációk ITT.

A harminckét eddig megvívott párharc felénél vettük át az uralmat az egymás elleni statisztikában. Az első tizenhat összecsapás kilenc MTK sikert, négy döntetlent és három paksi győzelmet hozott, azonban onnantól minden megváltozott. Tízszer mi söpörtük be mindhárom egységet, négyszer ikszeltünk, míg ellenfelünket mindösszesen kétszer engedtük ünnepelni. Jelenleg egy ötmeccses veretlenségi sorozatot írunk a kék-fehérek ellen, akik utoljára 2020 decemberében vertek minket, akkor is hazai pályán. Pakson 2014 áprilisában győztek legutóbb.

Az MTK jelenleg tizennégy ponttal a nyolcadik helyen áll 4-2-5-ös mutatóval, mínusz kilences gólkülönbséggel, míg mi egy hétmeccses veretlenségi sorozatot írunk éppen. Az idei évad nyitányán, Budapesten 1-1-es döntetlen született, Németh Krisztián negyvenkilencedik percben szerzett találatára tőlünk Böde Dániel válaszolt negyedórával később.

Innen jön a folytatás, a győzelmekből pedig sosem elég. Hajrá, Paks! A magyar csapat.




21/22-es kiírásban hibátlanok voltunk, mindhárom egymás elleni találkozásunk alkalmával három pontot könyvelhettünk el a hármas sípszót követően. Első összecsapásunkon 3-2-re győztünk itthon, majd a visszavágót 1-4-re hoztuk a Hidegkuti Nándor Stadionban, a harmadik randevút ismét Pakson tartották, 4-0 lett.








Múltidéző:

A két csapat először 2006. szeptember 10-én találkozott egymással. A Budapesten rendezett találkozón Urbán Gábor volt eredményes a hetvennyolcadik percben. A fennmaradó csekély időben csapatunk nem tudott egyenlíteni, így a legelső ütközet után az MTK örülhetett. 

A visszavágó alkalmával azonban szó szerint visszavágtunk. Hazai pályán egy kék-fehér öngólt követően Kiss Tamás és Belényesi Miklós is betalált az MTK kapujába. Vendégeinktől Kanta József tizenegyesből volt eredményes, így a végeredmény 3-1 lett a javunkra. 

Az ezt követő időszak nem sikerült jól csapatunknak. A 2007/08-as, a 2008/09-es és a 2009/10-es szezonban lejátszott hat meccs alatt két döntetlen párharcra futotta négy vereség mellett. 

A 2010/11-es idényben először mi láttuk vendégül az MTK-t. Böde Dániel góljával a vezetést is megszereztük, de a hetvenharmadik percben az akkor éppen kék-fehérben futballozó Könyves Norbert egyenlített. Több találat már nem esett a mérkőzésen, maradt a pontosztozkodás. 

A visszavágóra 2011. május 21-én került sor a bajnokság harmincadik fordulójában. A párharc gólgazdag mérkőzést hozott. A második percben Csehi Tamás révén szereztünk vezetést, de a félidő előtt még Tischler Patrik egyenlített. A szünetet követően éppen, hogy elkezdődött a második játékrész, Tischler ismét betalált. A fordító gólt követően tizenegy perccel Magasföldi József egalizálta csapatunkat, elindítva ezzel egy kétpercenkénti gólváltást. A hatvanötödik játékpercben Tischler megszerezte harmadik gólját, majd a hatvanhetedikben Böde Dániel talált a budapesti kapuba, 3-3. Tizenegy perc elteltével kiváló csatárunk döntötte el a javunkra a mérkőzést. 3-4-es végeredménnyel emlékezetes mérkőzést követően hoztuk el a három pontot az MTK stadionjából. 

A következő két szezonban ismét a kék-fehérek kerültek fölénybe ellenünk, hiszen egy döntetlen mellett három vereséget szenvedtünk el ez idő alatt. 

A 2014/15-ös szezon első mérkőzésén Bartha LászlóEppel Márton és Könyves Norbert góljaival 3-0-ra vertük most szombati ellenfelünk. 

A visszavágón az MTK majdnem teljesen lemásolta az első párharc eredményét, de Báló Tamás büntetőből betalált a házigazdák kapujába, így a végeredmény 3-1 lett. 

A 2015/16-os szezonon belül már háromszor találkoztak egymással a csapatok. 

Az első meccsen nem bírtunk vendégünkkel, 0-0-s döntetlennel ért véget a kilencven perc. 

A második találkozás alakalmával, amit ismét Pakson rendeztek, már kinyílt a gólzsák. Bertus Lajos és Szakály Dénes góljaival 2-0-ra vezettünk a huszonnegyedik percben. Az MTK-ból Strestik Marek volt eredményes a második játékrész elején. Az ötvenötödik percben Strestik ismét betalált, ám ezúttal saját kapujába. Húsz perccel később Hahn János is eredményes volt, és beállította a 4-1-es végeredményt. 

Sokáig úgy nézett ki, hogy a harmadik meccs, akárcsak az első, 0-0-s döntetlennel ér véget, de sajnos nem így lett. Baki Ákos a kilencvenharmadik percben szerezte meg a három pontot érő, győztes találatot ellenfelünk számára. 

A 2016/17-es szezonban az első 0-0-s mérkőzésünk után, a visszavágón Vernes Richárd és Szabó János góljával hazahoztuk a három pontot Budapestről. A MTK-nak Kanta József szépített, 1-2 lett a pontos végeredmény. A szezon harmadik egymás elleni mérkőzését 2017. május 27-én játszottuk. Bartha László a kilencvenedik percben(!) szerzett vezetést csapatunk számára, ám ez sajnos még nem a végeredményt jelentette, hiszen Hrepka Ádám a kilencvenkettedikben egalizált. Pontosztozkodás lett a vége.



A 2018/19-es szezonban háromból hármat hoztunk, így a begyűjthető kilenc pontból mind a kilenc nálunk kötött ki. Az évadban először idehaza mérkőztünk meg a kék-fehérekkel. Hahn JánosKecskés Tamás és Simon András góljaival 3-0-s sikert arattunk. A második randevúra az Új Hidegkuti Nándor Stadionban került sor, ahol Remili Mohamed és Szabó János találatára a hazaiaktól - az akkor még kék-fehérben futballozó - Bognár István tudott csak válaszolni. A harmadik találkozásunkkor pedig ismét Hahn János szerezte meg a vezető találtunkat az MTK ellen. Csatárunk a mérkőzés huszonötödik percében volt eredményes, találatát pedig a végső hármas sípszóig megőriztük.






 
A 20/21-es kiírásban szeptember 26-án vívtunk meg először az MTK-val, és egy 4-0-val nyitottunk. Hahn János mesterhármasa Szakály Dénes találatával egészült ki, ellenfelünknek pedig nem volt ellenszere csapatunk nagyszerű játékára. A budapesti, második meccs első negyvenöt percében sajnos emberhátrányba kerültünk, miután a szünet előtt négy perccel Hegedüs Lajos rosszul jött ki a kapujából, megmozdulását a játékvezető piros lappal „jutalmazta”. A második játékrészben a hazaiak 3-0-s előnyt építettek fel, amit végül Nagy Richárd gólja szépített 3-1-re. A szezonban a harmadik egymás elleni találkozásunkat újra Pakson játszottuk, az összecsapást pedig már a szünetig eldönthettük volna. Pintér Ádám öngólja után Hahn János növelte előnyünket, a második játékrészt 2-0-val indíthattuk. A félidőt követően tíz perccel Schön Szabolcs szépített, majd a hetvenötödik játékminutumban Hahn ismét bevette a kék-fehérek kapuját, ezzel visszaállítva a megnyugtató kétgólos előnyünk, amit aztán a hármas sípszóig meg is őriztünk.




PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök