corvbem2.jpg

A százhárom éves Corvinul

2024. jún. 20.  -  Európa-liga
Bemutatjuk El-selejtezős ellenfelünket.

Kupgybann1

Ahogy az az UEFA keddi sorsolásán kiderült, az El-selejtező első körében az FC Corvinul Hunedoara lesz az ellenfelünk. Ezen cikkünkben pedig igyekszünk bemutatni, valamint pár érdekességgel szolgálni a román másodosztályú csapatról, akik a százhárom éves fennállásuk során többször megjárták a harmad- és a negyedosztályt is.

A vajdahunyadi székhelyű Corvinult 1921-ben alapították, becenevük a Hollók, miután a címerükben a Hunyadiak gyűrűs hollója található. A kék-fehér színekre esküdő klub az előző kiírásban története legnagyobb sikerét érte el a Román-kupa elhódításával. A sorozatban sorra verték az élvonalbeli gárdákat, köztük a negyeddöntőben a Kolozsvári CFR-t. Az elődöntőben egy korábbi kupagyőztesen, az FC Voluntariton léptek túl, a fináléban pedig a Galaci Oțelult ellen 2-2-es végeredmény után büntetőkkel arattak sikert.

Ami a szomszédos ligát illeti, egészen az 1981/82-es szezonig kell visszalapoznunk, ha az eddig tizenhárom névváltozáson átesett klub legjobb bajnoki eredményét keressük. Negyvenkét éve harmadikként zártak, és így az UEFA-kupában indulhattak, ahol a második körig jutottak. Az első felvonásban a Grazer ellen egy 3-0-s otthoni, majd egy 1-1-es idegenbeli eredményt követően jutottak tovább. A második kanyarban 4-4-et játszottak otthon a Sarajevo ellen, amit egy 0-4-es vereség követett. Az európai kupaporondon ekkor jártak először és mindeddig utoljára.

Májusban, a kupagyőzelem után a másodosztályt - újoncként - a második helyen zárták, mely komoly dilemmát hozott, hiszen a Corvinulnak választania kellett az élvonali tagság és az El-selejtező részvétel között. Ellenfelünk ugyanis közhasznú egyesületként működik a második vonalban, ami Romániában nem meglepetés. A legmagasabb szinten ugyanakkor csak cégformában ténykedő klubok lehetnek, amihez új licence szükséges, amit a Hollók szeretnének is, de kupagyőzelmük után erre legkorábban a következő szezon végén kerülhet sor.

Stadionjukat 1960. május 2-án adták át, az CFR Arad együttesét 1-0-ra győzték le a nyitómérkőzésen. A tizenhatezres létesítmény 1990-ben a Michael Klein Stadion nevet vette fel legendás játékosuk után, aki mindösszesen harminchárom évesen vesztette életét. A stadion 2006-ban felújításon esett át, ennek ellenére az El-selejtező mérkőzésünk második felvonását Nagyszebenben, a Sibiu Municipal Stadionban vívjuk majd.

Hajrá, Paks! A magyar csapat.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 31 63
2 Ferencvárosi TC 31 62
3 DVSC 31 50
4 ZTE FC 32 48
5 PAKSI FC 31 47
6 Puskás Akadémia FC 32 45
7 Újpest FC 31 40
8 Kisvárda Master Good 31 40
9 Nyíregyháza 31 38
10 MTK Budapest 31 36
11 DVTK 31 28
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 31 18
32. forduló erdeményei
  -   05.03 13:30
  -   05.03 16:00
  -   05.02 13:00
  -   05.02 16:00
  -   05.02 19:15
  -   1:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök