corvsajto1.jpg

A Corvinul éppen tizenegy új játékost próbál beilleszteni a keretébe

2024. júl. 10.  -  Európa-liga
Ellenfelünk vezetőedzője elmondta, mi lepte meg igazán csapatunkban, a csapatkapitány szerint pedig jót tett számukra, hogy már túl vannak egy éles mérkőzésen.

Kupgybann2

Florin Maxim, a Corvinul vezetőedzője: Egy igazi európai mérkőzésre számítunk. Tudjuk, hogy egy jó csapat ellen lépünk pályára, akik jó formában vannak. Tudjuk, hogy a PAKSI FC a magyar csapat, csak magyar játékosokkal a keretben, ami azt jelenti, hogy egy nagyon összetartó, összeforrt gárdával állunk szemben, ugyanakkor nekünk is megvannak a jó tulajdonságaink. Az elmúlt hónapban egy játékos távozott, azonban tizenegy érkezett, ugyan ismertük az igazolásainkat, időre azonban szükségünk van, mire teljes lesz az összhang. A mi klubunk egy felívelő időszakban van, ellenfelünknek egészen más a történelme. Ami Paksot illeti, meglepett bennünket, mikor a kupadöntőben a Ferencváros ellen emberhátrányban sem ingott meg. Talpon maradtak, ami hatalmas kitartásra és szívósságra utal, ezt a helyén kell kezelnünk. Sajnos csak videóelemzéseket készítettünk, hiába voltunk mi is Szlovéniában edzőtáborozni, nem tudtuk élőben megnézni Őket. Ez azonban elég volt, hogy megismerjük a csapatot. Miculescu sérülése, amit a Szuperkupa döntőjében szedett össze, mára rendbejött, csak egy kisebb húzódása volt, már edzésben van.

Alexandru Neacsa, a Corvinul csapatkapitánya: Nagy elvárásaink vannak a mérkőzéssel kapcsolatosan. Volt időnk, így sokat készültünk a találkozóra, tudjuk, mire vagyunk képesek, egy igazán jó összecsapásra számítunk. Látjuk, tudjuk, erős ellenféllel nézünk szembe, kilencven perc után kiderül, mire vagyunk képesek a Paks ellen. Jó ideje együtt dolgozunk, összetartóak vagyunk, ugyanakkor sok új játékos csatlakozott hozzánk, akik idővel biztosan egyre többet segítenek majd nekünk. Az elmúlt időszakban minőségben sokat fejlődtünk, így reméljük, kiváló találkozót játszunk. Ami a múlt heti Szuperkupa-döntőt illeti, annak ellenére, hogy azt elvesztettük, sokat tanultunk belőle. Úgy gondolom, jót tett számunkra, hogy már volt egy éles meccsünk az Európa-liga-selejtezők előtt.

Corvsajto2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 DVSC 12 22
2 PAKSI FC 12 21
3 Kisvárda Master Good 11 20
4 Ferencvárosi TC 11 19
5 Puskás Akadémia FC 12 18
6 MTK Budapest 12 17
7 ETO FC Győr 11 17
8 Újpest FC 12 13
9 DVTK 12 11
10 Kolorcity Kazincbarcika SC 11 10
11 ZTE FC 12 10
12 Nyíregyháza 12 10
12. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   0:0
  -   1:3
  -   4:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök