Sopronban nyert az U15
U19: Kupa, 3. forduló: III.Ker.TVE - PAKSI FC 1 - 0 (1 - 0)
Kezdők: Wiesner T., Babos, Jáksó, Marcsa, Soós, Wiesner B., Juhász, Szabó, Perczel, Verbulecz, Holka
Cserék: Szabó, Gáspár, Tillman, Fekete, Turi, Szauer, Rostás
„A hazai csapat továbbjutása teljesen megérdemelt, a mérkőzésen a játék több fázisában is jobb teljesítményt nyújtott nálunk. Ezen a találkozón látszott leginkább, hogy az elmúlt öt-hat hétben kisebb létszámban edzettünk. Nem tudtunk olyan minőségben játszani, kezdeményezni, helyzeteket kialakítani, mint ahogyan egy ilyen mérkőzésen a győzelem megszerzéséhez szükséges. Az elmúlt hetek mérkőzéseihez képest többen is gyengébb teljesítményt nyújtottak” - fogalmazott Wiesner József edzőnk.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
U17: Kupa, 3. forduló: PAKSI FC - DVSC 0 - 1 (0 - 0)
Kezdők: Ézsiás, Biszak, Virág, Szurma, Rauf, Burányi, Tanos, Farsang, Stefán, Jankó, Grausza
Cserék: Nagy, Csoknyai, Kecskés, Bagó
„Alacsonyabban rangsorolt csapatként a kupamérkőzés lélektanával, és az az adta lehetőségekkel foglalkoztunk elméleti síkon az egész héten. Tudtuk, hogy lassítanunk kell majd a játékot, és, ha sokáig ki tudjuk húzni kapott gól nélkül, lehet reális esélyünk a szoros eredmény elérésére. Tudtuk, hogy extra motiváltsággal kell játszunk, és hogy az akarati tényezőkben ellenfelünk fölé kell nőjünk a meccsben maradáshoz. Ezek jó részt meg is valósultak a mérkőzésen, viszont a támadójátékunk minősége az egész összecsapáson hiányzott. Ellenfelünk jó részt a hibáinkból élt, és akkor veszélyeztettek, amikor mi hibáztunk. A mérkőzés egészében megvolt a Debrecen várt labdabirtoklási fölénye, azonban fegyelmezetten védekeztünk, így gól nélküli döntetlennel zárult az első félidő. A második játékrészt egy nagy helyzettel kezdtük, ami sajnos kimaradt. Az ellenfél egy lövés utáni, kipattanó labdából viszont gólt szerzett. Becsülettel küzdöttünk, volt karaktere a csapatnak, támadójátékunk azonban nem volt elég hatékony ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Összességében van bennem hiányérzet, mert a hiányzó játékosokkal még közelebb lettünk volna a kiemelt csapathoz, és nagyobb esélyünk lett volna a továbbjutásra. Ennek hiányában csak annyit mondhatunk el, hogy tisztességesen helytálltunk. Ha kicsit határozottabbak vagyunk, még ilyen összeállításban is legalább a hosszabbítást kiharcolhattuk volna. Nem láttam nagy különbséget a két csapat között, és emiatt nem nekünk kell szégyenkezni” - így vezetőedzőnk, Köllő Roland.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
U16: Kupa, 3. forduló: PAKSI FC - MTK Budapest 0 - 2 (0 - 0)
Kezdők: Szabó, Klem, Stier, Osztermájer, Száraz, Szurma M., Csende, Köllő, Steiner, Kovács, Nemes
Cserék: Rostás, Péter, Kákai, Kanyó
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
U15: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 9. forduló: SC Sopron - PAKSI FC 3 - 4 (1 - 3)
Kezdők: Moszbauer, Földi, Víz, Fábián, Mayer, Hamvas, Démuth, Csötönyi, Kovács B., Demény, Kovács S.
Cserék: Viló, Gyarmati, Markóci
Góljainkat Démuth 19’, 27’, Kovács S. 34’, Csötönyi 46’ szerezték.
„Örülök, hogy ilyen kiegyenlített bajnokságban tudunk szerepelni, ahol hétről hétre kiélezett mérkőzéseket vívunk. Véleményem szerint ma nagy különbség volt a két csapat között egészen a hatvanötödik percig, ami a 4-1-es vezetésünkben is megmutatkozott. A derbi vége felé azonban kiengedtünk, és rengeteg helyzetet puskáztunk el, továbbá a védelemben hibát hibára halmoztunk. Mindent egybevetve nagyon büszke vagyok a játékosokra, elképesztő szorgalmat és alázatot tanúsítanak a hétköznapokban is. Ha ezen az úton maradunk, szép jövő előtt állunk. Moszbauer Balázs ma extra kapus bravúrokat mutatott be, illetve Démuth Kevin felhúzta a góllövő cipőjét, hisz’ három találatot is jegyzett” - fogalmazott Dr. Balogh István.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U14: Alap Nyugat, 9. forduló: PAKSI FC - ZTE FC 0 - 5 (0 - 5)
Kezdők: Sági, Fekete, Görgics, Herman, Tóth, Kovács, Gordos, Mráz, Fodor, Rakó, Németh
Cserék: György, Tamási, Kozma, Sallai
„Gratulálok az ellenfélnek, egy nagyon direkt játékkal sikerült minket megvernie. Sajnos labdával nem vagyunk kellően magabiztosak, a létszámfölényes játékhelyzeteket nem tudjuk megoldani. Ellenfelünk szinte minden kisebb-nagyobb hibánkat góllal büntette. Célunk az 1-7-be való jutás, amihez az utolsó négy meccsünkből hármat meg kell nyernünk, de ehhez sokkal nagyobb önbizalommal kell játszanunk. Játékosaink alkalmasak erre a feladatra, van két hetünk, hogy felkészüljünk erre” - értékelt vezetőedzőnk, Nagy István.
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
U13: Dél-Nyugat, 9. forduló: Kaposvári Rákóczi BFLA - PAKSI FC 4 - 3 (0 - 0)
Kezdők: Rudics, Kutasi, Görbe, Vesza, Demény, Böde, Kocsis, Bognár, Domján
Cserék: Kiss, Erős, Kerekes, Steigervald, Orova
Góljainkat Böde 5’, Kutasi 16’, Demény 59’ szerezték.
„Az első tizenöt percben jól néztünk ki, sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén, jó kombinációkat hajtottunk végre, és két gólt is tudtunk szerezni. Az első bekapott gól után sajnos minden megfordult. Sokszor alakítottunk ki létszámelőnyt, de vagy a döntésünk volt rossz, vagy a technikai kivitelezés, így ezekből nem voltunk veszélyesek, emellé továbbá elég sok játékosunknál párosult egy akaratgyenge teljesítmény. A mérkőzés nagy részében sajnos nem sok mindent tudtunk megvalósítani az eltervezettekből” - így Völgyi Péter edzőnk.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
U12: Dél-Nyugat, 9. forduló: Kaposvári Rákóczi BFLA - PAKSI FC 2 - 2 (0 - 0)
Kezdők: Kontits, Szoó, Máriás, Szabó, Varga, Schmitzberger, Dobszai, Tomolik, Kertész
Cserék: Görgics, Erdődi, Reichert, Tuba
Góljainkat Dobszai 17’, Schmitzberger 18’ szerezték.
A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.
„Kiegyenlített mérkőzésen, véleményem szerint igazságos eredmény született, mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, hogy a maga javára eldöntse a mérkőzést. Mezőnyben a Kaposvár dominált, nagy részben Ők birtokolták a labdát, de jól oldottuk meg ezt a helyzetet, nem igazán tudtak nagy lehetőséget kialakítani. Védekezésben rendben volt a csapat. A támadásfelépítésben hatékonyak voltunk, elég sok helyzetet tudtunk kialakítani, a kapu előtti szituációkban kellet volna kicsit jobban koncentrálni, jobb döntéseket hozni. Összességében elégedett voltam a csapat teljesítményével csapatszinten és egyénileg is. Jó minőségű, jó iramú mérkőzést játszottunk” - fogalmazott Váli Roland.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | Puskás Akadémia FC | 17 | 35 | |
2 | Ferencvárosi TC | 16 | 34 | |
3 | DVTK | 17 | 30 | |
4 | MTK Budapest | 17 | 29 | |
5 | PAKSI FC | 17 | 27 | |
6 | Újpest FC | 17 | 27 | |
7 | Fehérvár FC | 17 | 21 | |
8 | Nyíregyháza | 17 | 18 | |
9 | ETO FC Győr | 17 | 18 | |
10 | ZTE FC | 16 | 16 | |
11 | DVSC | 17 | 13 | |
12 | Kecskeméti TE | 17 | 11 |