BudapestHonved_PaksiFCAI6I03881090111.jpg

Első Győrfi-gól és gólpassz kipipálva

2024. nov. 01.  -  MOL Magyar Kupa
Fiatal tehetségünk tovább lépked a ranglétrán.

Banner Molkup

Győrfi Milán újabb mérföldkövet abszolvált a Budapest Honvéd elleni (1-5) kupamérkőzésünkön. Tizenhét éves tehetségünk újfent kezdőként kapott szerepet szakmai stábunktól, majd egy gólpasszal és egy góllal igyekezett bizonyítani. Gyors bal oldali szélsőnknek tehát három bajnoki mérkőzés után, kupaösszecsapásunkon összejött az első asszisztja és találata is.

„Úgy gondolom, jól kezdtünk, rögtön a mérkőzés elején betaláltunk, agresszívan, jó tempóban futballoztunk. Tervünk volt mihamarabb lezárni a mérkőzést, amit már az első félidőben sikerült megvalósítanunk, így igazán pozitív találkozón vagyunk túl szerintem. Ami a gólpasszt és a gólt illeti, az asszisztomnál mindenképpen kiemelném Papp Kristóf nagyszerű lövését. A gólomnak is nagyon örülök, egy újabb mérföldkő, hisz’ célom volt, hogy betaláljak, de a csapat továbbjutása és a mutatott csapatjáték még fontosabb volt. Persze jó lenne bajnoki gólt szerezni legközelebb, de a fő célom továbbra is minél több játékperc kivívása a felnőtt csapatban” - tekintett vissza a Kispest elleni mérkőzésünkre Győrfi.

Feltörekvő játékosunk teljesítményéről a találkozót követően vezetőedzőnk is szót ejtett. „Győrfi ügyes dolgokat mutatott, a végjátékokban kicsit pontosabb lehetne, szeretett volna több gólt lőni, holott voltak üres társai, akiknek passzolhatott is volna. Ha letisztulnak ezek az elemek, még jobb teljesítményre lesz képes” - fogalmazott Bognár György.

Gratulálunk, Milán! Így tovább!

BudapestHonved PaksiFCAI6I9252933110

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 28 56
2 Ferencvárosi TC 27 53
3 ZTE FC 28 45
4 DVSC 28 45
5 PAKSI FC 28 44
6 Puskás Akadémia FC 27 39
7 Kisvárda Master Good 28 39
8 Újpest FC 28 34
9 Nyíregyháza 28 32
10 MTK Budapest 28 29
11 DVTK 28 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 28 17
28. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   0:2
  -   1:0
  -   5:1
  -   2:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök