iiikeru1213.jpg

Az U12 győzelemmel, az U13 vereséggel zárta az évet

2024. dec. 09.  -  Utánpótlás
Mindkét fiatal csapatunk a III. Kerületi TVE ellen játszotta az őszi idényzáróját.

Banner Pse

U13: Dél-Nyugat, 14. forduló: III.Ker.TVE - PAKSI FC 3 - 2 (0 - 0)

Kezdők: Varnyú, Kutasi, Kern, Vesza, Demény, Böde, Kerekes, Bognár, Orova
 
Cserék: Görbe, Kiss, Erős, Rafael, Kocsis, Steigervald

Góljainkat Vesza 39’, Böde 70’ szerezték.

Ez a mérkőzés hűen tükrözte az őszi szezon valamennyi találkozóját. A labdát többet birtokoltuk, szép kombinációkkal sokszor a védelmi vonaluk mögé tudtunk kerülni. Sajnos védekezésben olykor határozatlanság, bátortalanság jellemez minket, illetve a helyzetkihasználás ezen a mérkőzésen is siralmas volt. A mutatott mezőnymunka és a magas labdabirtoklás miatt azonban elégedett vagyok a csapatunkkal. A hiányosságokra a téli és a tavaszi időszakban nagy hangsúlyt fogunk fektetni, és biztos vagyok benne, hogy számszakilag eredményesebb fél szezont fogunk zárni.  - így Völgyi Péter edzőnk.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

U12: Dél-Nyugat, 14. forduló: III.Ker.TVE - PAKSI FC 2 - 4 (0 - 0)

Kezdők: Kontits, Szoó, Máriás, Erdődi, Reichert, Szabó, Varga, Schmitzberger, Tuba

Cserék: Rudics, Görgics, Mácsai

Góljainkat Schmitzberger 38’, 53’, 75’, Szabó 59’ szerezték.

Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, az első húsz percben abszolút a III. Kerület akarata érvényesült, és gyorsan kétgólos előnybe is kerültek. Nagyon sok technikai hibát vétettünk, és megannyi labdát eladtunk a mérkőzés elején. A kezdeti nehézségek után kezdett feljavulni a játékunk, és sikerült gólt szerezni, majd egyenlíteni is, így abszolút visszajöttünk a mérkőzésbe. A későbbiekben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, de talán nekünk sikerült több nagy helyzetet kialakítani, amiket ki is tudtunk használni, és lezárni a mérkőzést. Nem ezen a mérkőzésen játszottunk a legjobban az idényben, de az egyenlítő gól után sok jó dolgot kaptam vissza a játékosoktól. Az első húsz perc után nagyon tetszett a játékosok hozzáállása, és ahogy megoldották ezt a szituációt - fogalmazott Váli Roland.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 DVSC 12 22
2 PAKSI FC 12 21
3 Kisvárda Master Good 11 20
4 Ferencvárosi TC 11 19
5 Puskás Akadémia FC 12 18
6 MTK Budapest 12 17
7 ETO FC Győr 11 17
8 Újpest FC 12 13
9 DVTK 12 11
10 Kolorcity Kazincbarcika SC 11 10
11 ZTE FC 12 10
12 Nyíregyháza 12 10
12. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   0:0
  -   1:3
  -   4:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök