HUN_TU_R_VecseiBC1I08856292303.jpg

Vécsei szeretne megragadni a válogatottban

2025. márc. 25.  -  Klub
Játékosunk két év után léphetett ismét pályára a nemzeti csapat szerelésében.

Banner Magy1

Labdarúgó-válogatottunk hazai pályán, a Puskás Arénában is kikapott Törökországtól (0-3) a Nemzetek Ligája A-divíziós tagságáért folyó párharc visszavágóján, így végül 6-1-es összesítéssel visszaestünk a B-divízióba. Paksi szempontból, ahogy arról korábban írtunk, az első összecsapáson Osváth Attila debütált, és lett így kilencedik olyan játékosunk, aki klubuntól (vagy korábban túlnyomó részt klubunkban elért eredményei után) debütált a nemzeti együttesben. A magyarországi találkozón pedig Vécsei Bálint kapott kezdőként szerepet Marco Rossi szövetségi kapitánytól.

„Boldog vagyok, hogy két év után újra a válogatottban tudtam játszani, és külön öröm, hogy kezdőként kaptam szerepet. Az eredménynek azonban sajnos senki nem tud örülni. Úgy érzem, élni tudtam a lehetőséggel, újra bizonyítottam. Szeretnék megragadni, legközelebb is kerettag lenni. A hétköznapokban és a hétvégi bajnokikon továbbra is teljes erőmmel azon leszek, hogy segítsem a csapatot és jól menjen a játék” - fogalmazott az immáron tizenháromszoros válogatott játékosunk.

Hajrá, Bálint! Hajrá, magyarok! Hajrá, Paks!

HUN TU R VecseiAI6I96306312303

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 9 18
2 Vasas 9 15
3 ETO FC Győr 9 15
4 Újpest FC 9 15
5 PAKSI FC 9 14
6 Ferencvárosi TC 8 13
7 Kisvárda Master Good 9 10
8 DVSC 9 10
9 ZTE FC 9 9
10 MTK Budapest 9 9
11 Nyíregyháza 9 8
12 Kispest-Honvéd 8 7
9. forduló erdeményei
  -   5:1
Honvéd
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:0
  -   1:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök