ny_regyhele25.jpg

A hetedik sikerünket arathatjuk a Szpari ellen.

2025. szept. 19.  -  NB I.
Szombat délután újra nyerni kell!

Banner Magy1

Az Fizz Liga hetedik fordulójában a Nyíregyháza Spartacus FC otthonában szereplünk majd. Jegyinformációk a mérkőzésre ITT. Aktuális párharcunk nem tekinthető nagy múltúnak, hiszen mindösszesen a tizenkettedik egymás elleni bajnokinkra kerül sor szombat délután 16:00-s kezdettel. A serpenyőben szemszögünkből eddig hat győzelem, három döntetlen és két vereség lapul. A gólarány 20:12 ide, ami 2.9-es gól/mérkőzés átlagot eredményez. 

A tavalyi szezonban kilenc és fél év után találkoztunk újra a Szparival, augusztus közepén, a negyedik kanyarban Kinyik Ákos és Silye Erik találataival 2-1-re nyertünk itthon, szeretett stadionunkban. Ezen randevúnk végeredménye már az első félidőben kialakult. A második összecsapáson, Nyíregyházán azonban ellenfelünk visszavágott, 4-2 után üres kézzel tértünk haza. Az előző bajnokság során az utolsó Szpari elleni mérkőzésünket - az elsőhöz hasonlóan - Pakson rendezték. Városunkban nekünk is sikerült visszavágni, Papp Kristóf első félidőben, és Osváth Attila második félidőben szerzett találatára egyetlen válasz sem érkezett, így kapott gól nélkül, 2-0-s eredménnyel itthon tartottuk a három pontot. 

Ami az idei szezont illeti, ez lesz az első összecsapásunk. A nyíregyi alakulat jelenleg egy győzelemmel, egy döntetlennel, és négy vereséggel a tabella tizedik helyén áll, míg csapatunk eddig veretlenül vezeti a Fizz Liga idei idényét. Tartsuk meg a veretlenségünket, és hozzuk el mindhárom pontot a Szparitóll!

Hajrá, Paks! A magyar csapat. 




2007 augusztusában találkoztunk először a Nyíregyházával, a Pakson rendezett összecsapást Hanák Viktor, Horváth Ferenc és Márkus Tibor góljaival 3-0-ra megnyertük. Vendégeinktől egyébként ketten is idő előtt mehettek zuhanyozni. A visszavágó ugyan már szorosabb volt (1-2), de végül mindhárom pontot hazahoztuk. A találkozó érdekessége, hogy mindkét gólunkat - tehát a fordítást - a mérkőzés hosszabbításában hoztuk össze, Weitner Ádám a kilencvenkettedik, Tököli Attila a kilencvennegyedik percben volt eredményes.

A következő szezonban az egymás elleni randevúk ismét városunkban kezdődtek, viszont ellenfelünk ekkor gyűjtötte be első - és mindeddig egyetlen - győzelmét ellenünk (1-2), a Spartacus győztes találata a kilencvenötödik percben esett. A nyíregyházi visszavágó 2-2-es döntetlen hozott, Tököli Attila duplázott, de kétgólos előnyünk a találkozó végére sajnos teljesen elolvadt.

2009 augusztusában 1-0-ra nyertünk Pakson, a visszavágó 1-1 lett, mely után négy és fél évnyi szünet következett, mindkét gólunkat Tököli Attila szerezte.

2014. augusztus elején Nyíregyházán Eppel Márton, Heffler Tibor és Könyves Norbert is betalált (0-3), és megszereztük a negyedik sikerünket a piros-kékek ellen. A paksi meccs 1-1-es pontosztozkodással zárult 2015. február 21-én.




PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 PAKSI FC 13 24
2 Ferencvárosi TC 12 22
3 DVSC 13 22
4 MTK Budapest 13 20
5 Kisvárda Master Good 12 20
6 ETO FC Győr 12 20
7 Puskás Akadémia FC 12 18
8 ZTE FC 13 13
9 Újpest FC 13 13
10 DVTK 13 11
11 Kolorcity Kazincbarcika SC 12 10
12 Nyíregyháza 12 10
13. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:3
  -   11.09 17:30
  -   5:3
  -   0:3
  -   2:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök