A Martfű csapatával mérkőzünk meg a negyedik fordulóban
Közel másfél hónap elteltével folytatódnak a MOL Magyar Kupa 2025/26-os idényének küzdelmei. Csapatunk a sorozat harmadik fordulójában a Szajol KLK ellen lépett pályára szeptember 13-án, ahol 5-1-es győzelmünkkel kvalifikáltuk magunkat a következő körbe. Október 29-én, szerdán 12:30-kor, a kupasorozat negyedik fordulójában a Martfűi LSE otthonában lépünk pályára. Jegyinformációk ITT. Győzelem esetén egy újabb lépcsőfokot ugorhatnánk, hiszen a továbbjutás ezúttal a legjobb tizenhat közé kerülést jelentené.
Nem árt ismételni
A kupasorozatban továbbra is minden párharc egy meccsen dől el. Értelemszerűen, ha a mérkőzés kilencven perce után az állás döntetlen, hosszabbításra, majd, ha továbbra sincs győztes, tizenegyesrúgásokra kerül sor. Az előző évekhez képest azonban változás történt a mérkőzések helyszínét, és a finálé időpontját illetően. Eddig úgy volt, a találkozókat mindig az alacsonyabban rangsorolt együttes otthonában rendezik, vagy, ha mindkét csapat ugyanabban a bajnokságban viaskodik, az addig kevesebbet otthon játszó, végül az előbb kihúzott csapat lesz a pályaválasztó. Ebben az évben a negyedik körtől már csak a sorsolás sorrendje dönti el, hogy melyik csapat otthonában játsszák a mérkőzéseket. Emellett változás, hogy a MOL Magyar Kupa döntője hétvégi rendezéssel, szombati napon lesz megtartva.
Eddig
Az augusztus 25-én tartott első sorsoláson a megye I-es Szajol KLK gárdáját kaptuk ellenfélként. A mérkőzés szeptember 13-án, egy szombati napon került lebonyolításra. Szajolon Hahn János, Haraszti Zsolt, és Pető Milán találatainak, valamint ikonunk, Böde Dániel duplájának köszönhetően, 5-1-es győzelemmel kvalifikáltuk magunkat a következő körbe. Ezt követően, a szeptember 14-i sorsoláson pedig kiderült, Martfűn harcolhatjuk ki helyünk a sorozat legjobb tizenhat együttese között.
Ellenfelünk
Negyedik fordulós ellenfelünk jelenleg a MOL Magyar Kupa mellett a harmadosztály Dél-Keleti csoportjában szerepel. Tizenhárom forduló után öt győzelemmel és nyolc vereséggel tizenöt pontot szereztek, amivel a tizenhat csapatos bajnokság tizenegyedik helyén állnak.
A Martfű két negyed, illetve egy harmadosztályú ellenfél után találkozik csapatunkkal. Ellenfelünk az idei kupasorozat első fordulójában Mezőtúrra utazott, ahol 3-0-val vette az első akadályt. A második fordulóban Budapesten, a 43. Sz. Építők SK együttesénél vendégszerepelt, akit 3-1-es eredménnyel búcsúztatott a kupától. A harmadik fordulóban hazai pályán fogadta a dél-nyugati harmadosztályban szereplő Dombóvári FC csapatát, ahol egy nyolcgólos döntetlen után tizenegyesekkel végül 5-4-re legyőzte a Tolna vármegyei alakulatot.
Innen jön a folytatás.
A kupában is: Hajrá, Paks! A magyar csapat.
MOL Magyar Kupa, 4. forduló
2025. október 29., 12:30
Martfűi LSE - PAKSI FC
Martfű, Martfű LSE Sporttelep
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 18 | 35 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 18 | 34 |
| 3 | ![]() | PAKSI FC | 18 | 33 |
| 4 | ![]() | DVSC | 18 | 31 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 18 | 28 |
| 6 | ![]() | Kisvárda Master Good | 18 | 27 |
| 7 | ![]() | ZTE FC | 18 | 24 |
| 8 | ![]() | Újpest FC | 18 | 22 |
| 9 | ![]() | MTK Budapest | 18 | 21 |
| 10 | ![]() | DVTK | 18 | 18 |
| 11 | ![]() | Nyíregyháza | 18 | 14 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 18 | 11 |

































