2_.jpg

Hibátlan hétvége utánpótláscsapatainknál

2025. dec. 01.  -  Utánpótlás
Brutális utánpótlás-hétvége: Huszonhét rúgott, kettő kapott gól, hatból hat győzelem.

Banner Pse

U17: Alap, 10. forduló: PAKSI FC - KTE LA 1 - 0 (1 - 0)

Kezdők: Szabó (Rostás 78'), Osztermajer, Buza, Csende (Kákai 90'), Sütő, Steiner (Klem 78'), Vargyas, Marosi, Kovács, Nemes, Köllő

Cserék: Rostás, Klem, Stier, Csötönyi, Kákai

Gólunkat Marosi 12' szerezte.

„A mérkőzésen végig jobban játszottunk - sok helyzetet alakítottunk ki, kapufákat rúgtunk, tizenegyest hagytunk ki, de az eredmény végül 1-0 lett, aminek így is nagyon örülünk, hiszen egy dobogós csapatot győztünk le. A helyzetkihasználásunkon a jövőben mindenképpen javítani kell” - így vezetőedzőnk, Osztermajer Gábor.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

Up25dec2

U16: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 12. forduló: PAKSI FC - PVSK 10 - 0 (3 - 0)

Kezdők: Demeter (Viló 69'), Fábián, Víz (Földi 60'), Mayer (Kovács S. 52'), Hamvas (Nagy 69'), Tóth, Genzler, Csötönyi (Demény 69'), Váradi, Kovács B. (Gyarmati 52')
 
Cserék: Moszbauer, Viló, Földi, Gyarmati, Nagy, Demény, Kovács S. 

Góljainkat Genzler 8', Démuth 31', 35', 51', 67', 71', Kovács S. 54', Fábián 58', Gyarmati 73', Tóth 85' szerezték.

„A hazai pályán lejátszott mérkőzéseinket tekintve sikerült méltóan lezárni a 2025-ös évet - a lejátszott tizennégy tétmérkőzésből tizenkét alkalommal sikerült nyernie a csapatnak. A győzelmek többsége fejlődő, kezdeményező, törekvő, tetszetős játékkal párosult. A futball minden fázisában jobbnak bizonyultunk a végig küzdő PVSK együttese ellen, így magabiztosan, kombinatívan kijátszott találatokat sikerült értékesítenünk. Sokat kell még fejlődnünk, mind egyéni, mind csapatszinten, ha továbbra is törekszünk a fejlődésünk ezen ütemének fenntartására. Jövő héten a listavezető Főnix otthonában zárjuk az őszt, ahol kiderül, hogy valóban hol is tartunk, azonban a mostani sikerhez szívből gratulálok mindenkinek - értékelt vezetőedzőnk, Dr. Balogh István.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U15: Regionális, Kiemelt - Nyugat, 12. forduló: GYIRMÓT SE GYŐR - PAKSI FC 0 - 3 (0 - 1)

Kezdők: Badó, Fekete, Németh, György, Szabó (Kozma 78'), Kovács (Tamási 63'), Gordos, Mráz (Fazekas 78'), Sallai (Rakó 69'), Görgics, Nagy
 
Cserék: Fodor, Tamási, Kozma, Rakó, Fazekas

Góljainkat Kovács 37', Sallai 55', Mráz 67' szerezték.

„A mérkőzés nagy részében jól játszottunk a szervezett játékot mutató hazai csapat ellen. Az első félidőben a középső és a védő zónában voltak védekezésbeli problémáink, de ezt az időszakot sikerült átvészelnünk. A labdaszerzéseink után az ellenfél mögötti területeket jól játszottuk meg, és az ellenfél védőzónájában több kiváló labdaszerzésünk is volt - két gólt is így sikerült szereznünk. A második félidő első felében labdabirtoklásban az ellenfél fölé kerekedtünk, de többet kellett volna előrefelé kezdeményeznünk. A mérkőzés utolsó szakasza egyértelműen a hazai csapaté volt, de ebben az időszakban stabilan és jól védekeztünk. A csapat motivált és egységes volt, és ez volt a győzelem kulcsa” - fogalmazott vezetőedzőnk, Wiesner József.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U14: Alap Nyugat, 13. forduló: PAKSI FC - TATABÁNYA SC 2 - 0 (0 - 0)

Kezdők: Varnyú, Kern (Khoroshikh 53'), Demény (László 79'), Rafael (Vesza 79'), Görbe, Báló H., Baller, Bognár (Janács 79'), Erős, Orova (Gyöngyösi 53'), Péter (Böde 38')
 
Cserék: Janács, Vesza, Böde, Gyöngyösi, László, Khoroshikh, Báló L.

Góljainkat Böde 56', Görbe 67' szerezték.
 

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést - számos ígéretes lehetőségünk és néhány gólhelyzetünk is adódott. Mivel ekkor még elmaradt a gól - pedig rengeteg energiát mozgósított a csapat - az ellenfél mentálisan felerősödött, és el is jutott a kapunkig, ezzel is bizonyítva, hogy a három pontért érkeztek. Az első játékrész végére kiegyenlített játék alakult ki, amely során mindkét kapu előtt adódott gólszerzési esély. A második játékrész az elsőhöz hasonlóan alakult, mindkét csapat minden erőtartalékát felhasználta a győzelem érdekében. Végül a több és nagyobb lehetőséget kialakító együttesnek sikerült megszereznie a győzelmet. A mérkőzés nagy részét kontrollálni tudtuk, a 2-0-s eredmény pedig mindenképpen megérdemeltnek tekinthető. Az egész őszi idényben elvégzett munkáért maximális dicséret jár a keretben szereplő valamennyi játékosnak. Nem szeretnék kiemelni külön személyeket, hiszen a csapat kell ahhoz, hogy mindenki egyénileg is fejlődjön. Játékosaink pedig, mind egyénileg, mind csapatként előreléptek. Ezen az úton kívánunk a továbbiakban is haladni a klub és a gyermekek családjainak támogatásával együtt” - értékelt vezetőedzőnk, Mészáros István.
  
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Up25dec1

U13: Dél-Nyugat, 13. forduló: PMFC - PAKSI FC 1 - 4 (0 - 0)

Kezdők: Végh, Kertész (Faller 61'), Erdődi, Csobolya (Görgics 41'), Máriás (Keszthelyi 41'), Schmitzberger (Franyuk 41'), Szabó, Tuba, Reichert (Kovács 41')
 
Cserék: Faller, Franyuk, Keszthelyi, Kovács, Görgics

Góljainkat Kertész 8', 11', 49', Faller 69' szerezték.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el.

„Sikerült egy jó sorozattal zárni ezt a félévet, hiszen a csapat ismét egy szép eredményt ért el. Ami ennél is fontosabb, hogy ezt jó játékkal tettük meg: voltak hibák, de összességében tetszett a játék minősége. Játékhelyzetekben a gyerekek sok jó döntést hoztak, és úgy gondolom, hogy ebben a félévben sokat tudtunk előrelépni. Ezen a mérkőzésen is kiemelendő volt a gyerekek hozzáállása, valamint az, hogy végig kezdeményező felfogásban játszottak egyénileg és csapatszinten egyaránt. Elégedett voltam minden játékos teljesítményével, és gratuláció jár az egész féléves munkához” - így Váli Roland edzőnk.

U12: Dél-Nyugat, 13. forduló: PMFC - PAKSI FC 1 - 7 (0 - 0)

Kezdők: Vasadi (Kiss T. 41'), Jókai (Staub 41'), Mácsai, Sárosi, Ceglédi (Osztermajer 41'), Sereg, Dobszai, Tomolik, Kiss B. (Képli 41')

Cserék: Kiss T., Osztermajer, Képli, Staub

Góljainkat Tomolik 12', Sárosi 24', Dobszai 31', 40', 60', Mácsai 33', Sereg 51' szerezték.

A játéknap összes eredménye IDE kattintva érhető el. 

„Az őszi utolsó bajnoki meccsünk nagyon jól sikerült, büszke voltam a csapatomra. Elértük azokat a célokat, amelyeket ebben a félévben minimum terveztem. Csodálkoztam volna, és egy kis csalódottságot is éreztem volna, ha az elmúlt hetek tapasztalatai alapján - de mondhatom a félévet is - nem jön ki csapatomból az, amit Pécs ellen láttam: hogy a rengeteg kialakított helyzet legalább egyszer gólra váljon, és a sok rúgott találat megvalósuljon. A mérkőzés értékét tovább növeli, hogy egy jó képességű, egyéni tehetséggel rendelkező játékosokból álló, nagy ellenállást biztosító csapattal szemben értük el ezt az eredményt, és tudtunk így focizni, ami szerintem minden résztvevő számára élvezetes volt. Olyan mérkőzést játszottunk a pécsi csapattal, amely mindkét együttes fejlődését nagyon jól szolgálta, és rengeteget lehetett tanulni belőle. A kialakított helyzetek és a meccs impulzivitása alapján sokféle eredmény születhetett volna, de játékosaim kemény munkájának köszönhetően az őszi idény befejezése így sikerült, teljesen megérdemelten. Köszönet érte a szülőknek és az klubnak is - sok munkaóra volt benne, nélkülük ez nem jöhetett volna létre! Van még pár teendőnk az évben, de köszönöm és gratulálok mindenkinek, aki bármilyen formában részt vett ebben. Hálás vagyok érte, és azt tudom ígérni, hogy leraktuk az alapokat; jövőre elkezdünk építkezni! Mindenkinek kellemes ünnepeket, jó feltöltődést és pihenést kívánok, valamint a legjobbakat a 2026-os évre” - fogalmazott edzőnk, Barics Péter.

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 DVSC 15 28
2 ETO FC Győr 15 26
3 Ferencvárosi TC 14 25
4 PAKSI FC 15 24
5 Kisvárda Master Good 14 23
6 Puskás Akadémia FC 15 22
7 MTK Budapest 15 20
8 ZTE FC 15 19
9 Újpest FC 15 16
10 DVTK 15 15
11 Nyíregyháza 15 14
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 15 11
15. forduló erdeményei
  -   3:0
  -   1:2
  -   1:0
  -   1:1
  -   3:0
  -   0:3

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök