PaksiFC_FTCAI6I27702840710.jpg

Osváth: Paksot különleges légkör öleli - mindent köszönök

2026. febr. 05.  -  NB I.
Hat és fél év után búcsúzott meghatározó jobbszélsőnk.

Banner Magy2

„Nagyszerű hat és fél évet töltöttem a klubnál. Az elején sajnos nem úgy ment a csapatnak, ahogy azt elterveztük, de aztán szépen, fokozatosan építkeztünk, majd egy kifejezetten jó gárda alakult ki, aminek nagyon szerettem a tagja lenni. Paksra születtek a gyerekeim, és itt nőttek fel, nagyon sokat köszönhetek a városnak, igazi barátokra leltem. Külön köszönöm Haraszti Zsoltnak, a csapattársaknak, a teljes klubvezetésnek, hogy mindig mindenben mellettem voltak, támogattak és megadták a lehetőséget, hogy bizonyítsak. Remélem, tudtam segíteni a klubnak és a városnak, hogy együtt szép sikereket érjünk el. Kétszer a bajnoki dobogón végeztünk, valamint nyertünk két Magyar Kupát - szerintem ezek kiváló eredmények. Tisztelet minden edzőmnek, akik kezei alatt Pakson pályára léptem, Bognár Györggyel pedig a válogatottság is sikerült, ami nagy, meghatározó álmom volt. A szurkolókról is csak jókat tudok mondani, mindig mindent megtesznek a csapatért, nagyon közvetlenek, nagyon barátságosak. Bízom benne, hogy sikerült belopnom magam a szívükbe, és remélem, sokszor találkozunk még! Élveztem azt a különleges légkört, ami ezt az együttest körbeöleli. Biztos vagyok benne, hogy továbbra is követni fogom a csapat szerepléseit, eredményeit, jövőjét. Sok sikert kívánok minden klubnál dolgozónak!”

Osváth Attila
Paks, 2026.02.05.

PaksiFC FTCAI6I27652830710

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 20 39
2 Ferencvárosi TC 20 37
3 PAKSI FC 20 36
4 DVSC 20 35
5 Puskás Akadémia FC 20 31
6 Kisvárda Master Good 20 28
7 ZTE FC 20 27
8 MTK Budapest 20 24
9 Újpest FC 20 23
10 DVTK 20 19
11 Nyíregyháza 20 18
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 20 14
20. forduló erdeményei
  -   0:1
  -   1:1
  -   0:1
  -   1:3
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök