dani1.jpg

Böde Dániel állami kitüntetésben részesült

2026. márc. 13.  -  Klub
Ikonunk a Magyar Ezüst Érdemkeresztjét vehette át.

Banner Magy1

Örömmel és büszkeséggel jelentjük, hogy legendánk, Böde Dániel állami kitüntetésben részesült: március 15-e közeledtével megkapta a Magyar Ezüst Érdemkereszt elismerést.

A Magyar Érdemkereszt a magyar állam rangos kitüntetése, amelynek több fokozata létezik, ezek egyike a Magyar Ezüst Érdemkereszt. Az elismerést azoknak adományozzák, akik saját területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, maradandó értéket teremtenek, és munkájukkal hozzájárulnak a magyar közélet, kultúra, tudomány vagy éppen sport fejlődéséhez. A kitüntetéseket hagyományosan a nemzeti ünnepekhez – köztük Március 15. – kapcsolódva adják át.

520 NBI-es mérkőzést számláló támadónk pályafutása során a pályán nyújtott teljesítménye mellett személyiségével, hozzáállásával és példamutatásával is kiérdemelte a magyar futballfanatikusok tiszteletét. Csapatunk, és a magyar labdarúgás meghatározó alakjaként évek óta bizonyítja, hogy a játék szeretete, a kitartás, és az alázat milyen fontos értéket képvisel a labdarúgásban. 

„Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen elismerésben részesítenek” - kezdte Böde Dániel. „Nagyon megtisztelő ez számomra, és köszönöm szépen mindenkinek, aki úgy gondolta, hogy engem illet ez a díj. Én mindig csak tettem a dolgom: futballoztam, és próbáltam segíteni a csapatot. Ez a kitüntetés nemcsak az enyém, hanem mindazoké is, akikkel együtt dolgozhattam az évek során”

Szívből gratulálunk a rangos elismeréshez, Dani! Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat!

Dani3

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 7 12
2 ETO FC Győr 7 12
3 Vasas 7 11
4 Újpest FC 7 11
5 Ferencvárosi TC 6 11
6 MTK Budapest 7 9
7 Kisvárda Master Good 7 9
8 DVSC 7 9
9 PAKSI FC 7 8
10 Nyíregyháza 7 7
11 ZTE FC 7 6
12 Kispest-Honvéd 6 6
7. forduló erdeményei
  -   1:0
  -   2:2
  -  
Honvéd
3:2
  -   2:4
  -   1:2
  -   3:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök