MTKBudapest_PaksiFC_FIZZ_LIGA_68.jpg

Gyetván kapott gól nélkül debütált, Szendrei fontos gólt szerzett

2026. márc. 20.  -  NB I.
Kapusunk és támadónk nyilatkozott az MTK elleni győzelem után.

Banner Magy1

„Nagyon örülök a lehetőségnek, köszönöm a mesternek, hogy bizalmat szavazott nekem. Nem izgultam különösebben, hiszen ez is egy olyan mérkőzés, mint a többi. A győzelemnek természetesen nagyon örülünk, kellett már. Volt egy lövés, ami a tizenhatoson belül megpattant, és sikerült kitolnom - az, illetve az első gól voltak azok a fordulópontok, amelyek után szerintem mindenki érezte, hogy meg fogjuk nyerni ezt a mérkőzést” - fogalmazott az első NBI-es mérkőzésén kiválóan szereplő Gyetván Márk.

„Köszönjük szépen, ez egy nagyon fontos győzelem volt számunkra. Nyögvenyelős volt a játék, mezőnyben nem játszottunk igazán jól, de most is megvoltak a lehetőségeink, amiket ezúttal kihasználtunk. A gólomnál láttam, hogy Kristóf elém teszi a labdát, nem gondolkodtam, egyből lőttem. Tiszta helyzet volt, örülök, hogy betaláltam. Nehéz sorozaton vagyunk túl, nagyon kellett már ez a győzelem” - nyilatkozott első gólunk szerzője, Szendrei Ákos.

MTKBudapest PaksiFC FIZZ LIGA 41

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 6 12
2 Újpest FC 6 10
3 ETO FC Győr 5 9
4 MTK Budapest 6 9
5 Vasas 6 8
6 PAKSI FC 6 8
7 Ferencvárosi TC 4 7
8 Nyíregyháza 6 7
9 Kispest-Honvéd 5 6
10 Kisvárda Master Good 6 6
11 DVSC 6 6
12 ZTE FC 6 3
6. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   1:2
  -   1:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:1
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök