vasmtk1.jpg

174 nap után újra a pályán Vas Gábor

2026. márc. 25.  -  NB I.
Fiatal védőnk vállsérülését hagyta végleg maga mögött.

Banner Magy1

Az MTK elleni győztes mérkőzésünk alkalmával csapatunk lezárt egy hosszan tartó, győzelem nélküli sorozatot, ami mellett külön öröm, hogy fiatal védőnk, Vas Gábor visszatérésével végre búcsút mondhatott vállsérülésének. Vas majd’ féléves kihagyás után újra a kezdőben bizonyíthatott, és kiváló teljesítménnyel játszotta végig a kilencven percet.

„Huh…, egy hosszú időszaknak lett most vége, és hála Istennek az MTK ellen már visszatérhettem. Rögtön kezdőként léphettem pályára, és az egész meccset végigjátszottam, ami azért megterhelő volt, de örülök, hogy a szakmai stáb újra azonnal számított rám. Rossz volt kívülről nézni a srácokat, de már túl vagyok rajta, és koncentrálunk a hátralévő hat fordulóra” - nyilatkozott visszatéréséről fiatal tehetségünk honlapunknak, aki a Fizz Liga nyolcadik és huszonhetedik forduló közti szakaszát kényszerült kihagyni.

Hajrá, PAKSI FC - A magyar csapat!

Vasmtk2

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 12 22
2 Puskás Akadémia FC 12 21
3 Ferencvárosi TC 11 20
4 DVSC 12 19
5 Újpest FC 12 18
6 PAKSI FC 12 17
7 Vasas 12 16
8 ZTE FC 12 13
9 Kispest-Honvéd 11 13
10 MTK Budapest 12 12
11 Kisvárda Master Good 12 12
12 Nyíregyháza 12 11
12. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:3
  -   2:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök