Megosztoztunk a pontokon a PEAC ellen
NBIII., Dél-Nyugati csoport, 23. forduló: PAKSI FC II. - PTE-PEAC 2 - 2 (0 - 0)
Csapatunk összeállítása
Kezdők: Simon, Éger, Tamás, Pesti, Horváth (Palóka 91'), Juhász (Babos 70'), Turi (Bogdán 75'), Alaxai, Wiesner B., Máté, Tóth K.
Cserék: Ulbert, Wiesner T., Babos, Palóka, Jáksó, Bogdán, Nyári, Surman
Vezetőedző: Kindl István
A PEAC kerete
Kezdők: Varga D., Encz, Bozóki, Kaszás B. (Hawkins 79'), Major, Ócsai (Czimmerman 90'), Lengyel, Szabó (Than 46'), Győri, Bachesz, Miklós (Orlovics 57')
Cserék: Varga S., Than, Kaszás G., Orlovics, Czimmerman, Miklós, Hawkins, Pandur, Hadobás
Vezetőedző: Fazakas András
Gólszerzők: Wiesner B. 52', Tóth K. 53', ill. Orlovics 66', Lengyel 82'

„Az elmúlt mérkőzéseinkhez képest nem tudtuk jó ritmusban kezdeni a mérkőzést. Tompán, párharcgyengén futballoztunk. Az első félidő első felében inkább a vendégek akarata érvényesült, akik agresszíven, direkt futballt játszva felénk kerekedtek. Nehezen tudtuk levédekezni a kapusuk, védőik által felrúgott labdákat, nem tudtunk labdát birtokolni. Támadóink teljesen eltűntek ebben az időszakban. Az első félidő második felében már kezdtünk magunkra találni - domináltunk, mezőnyfölényben futballoztunk, viszont a kapura még mindig kevés veszélyt jelentettünk. Az első félidőben Simon bravúrral hárított egy könnyen befújt büntetőt. A második félidő egy néhány perces őrülettel kezdődött. A félidő elején nekünk volt óriási lehetőségünk, amit elhibáztunk, utána pedig az ellenfél hibázott kétszer. Erre mi kettő gyönyörű támadásból, két perc alatt két szép gólt szereztünk. Akkor úgy nézett ki, hogy kezünkben van a mérkőzés. 2-0 után további nagy helyzeteink voltak amiket sajnos elhibáztunk - nem zártuk le a mérkőzést. Egy szöglet után a PEAC visszajött a mérkőzésbe, ahol az ellenfél játékosa négy emberünk közül fejelhetett. Ez nagyon felelőtlenség, hiba volt a részünkről. A kapott gól után magabiztosságunk megszűnt. Az ellenfél ráérzett, hogy van keresnivalója. Egy kipattanó lövés után egyenlíteni is tudtak, amivel kialakult a végeredmény: 2-2. Az utolsó percbekben sajnos nem azt éreztem, hogy mi megyünk a győztes találatért, sokkal inkább azt, hogy legyen vége a mérkőzésnek. Nem tudom eldönteni, hogy félig tele, vagy félig üres a pohár. A minimális célkitűzésünk az volt, hogy legalább döntetlent érjünk el a kiesés elleni harcban. Ezt teljesítettük, viszont ha megszereztük volna a három pontot, akkor a tavasz hátralévő mérkőzései már nyugodtabban telnének. Tovább kell küzdenünk hogy biztosan elérjük a céljainkat. A játék képe alapján nem érdemtelen a vendégek pontszerzése” - értékelte a mérkőzést vezetőedzőnk, Kindl István.

PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 28 | 56 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 27 | 53 |
| 3 | ![]() | ZTE FC | 28 | 45 |
| 4 | ![]() | DVSC | 28 | 45 |
| 5 | ![]() | PAKSI FC | 28 | 44 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 27 | 39 |
| 7 | ![]() | Kisvárda Master Good | 28 | 39 |
| 8 | ![]() | Újpest FC | 28 | 34 |
| 9 | ![]() | Nyíregyháza | 28 | 32 |
| 10 | ![]() | MTK Budapest | 28 | 29 |
| 11 | ![]() | DVTK | 28 | 25 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 28 | 17 |


































