bogn_rgy1.jpg

Bognár: A második félidőben kicsit ráültünk az eredményre

2026. máj. 16.  -  NB I.
Vezetőedzőnk, Bognár György értékelt a Diósgyőr elleni, bronzérmet érő győzelmet követően.

Banner Magy2

„Arra számítottam, hogy ma játékerőben azért jobbak leszünk. Az első félidőben jól pörögtünk, volt több lehetőségünk is, megérdemelt volt a vezetésünk. A második félidőben kicsit ráültünk az eredményre, de ez érthető, hiszen itt az eredmény számított. Nagyon hektikus szezon volt az eredmények és a játék szempontjából is. Szerintem játékban visszaestünk – nem voltunk olyan kreatívak, hatékonyak, nem tudtunk olyan nyomást gyakorolni az ellenfeleinkre. Nagyon sok fiatal játékosunk játszott sok percet, ami rányomta a bélyegét a csapatjátékra, de egyénileg legalább a játékosaink fejlődtek, ezáltal jövőre egy picit jobbat várok. Amikor nem játszottunk jól, és vesztettük a meccseket, a hozzáállással akkor sem volt probléma, sem edzéseken, sem meccseken. Mindenki próbálta a maximumot kihozni magából. Gratulálok a srácoknak, nagyon nagy melót tettek bele itt a végén. Megérdemelt a harmadik hely” – fogalmazott vezetőedzőnk, Bognár György.

DVTK PaksiFC 48

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2026/2027
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 12 22
2 Puskás Akadémia FC 12 21
3 Ferencvárosi TC 11 20
4 DVSC 12 19
5 Újpest FC 12 18
6 PAKSI FC 12 17
7 Vasas 12 16
8 ZTE FC 12 13
9 Kispest-Honvéd 11 13
10 MTK Budapest 12 12
11 Kisvárda Master Good 12 12
12 Nyíregyháza 12 11
12. forduló erdeményei
  -   2:0
  -   1:3
  -   2:1
Honvéd
  -   1:0
  -   3:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök