Ismét együtt ünnepeltek '76-os Szabad Föld-kupa győzteseink

Fél évszázaddal a történelmi siker után ismét találkoztak azok, akik annak idején az első maradandót alkották a paksi labdarúgás történetében, elindították azt az utat, mely mára megkerülhetetlen tényezővé emelte klubunkat a honi labdarúgás palettáján. Különleges jubileum apropóján gyűltek össze stadionunkban az 1976-os Szabad Föld-kupát megnyerő csapatunk tagjai. A kupagyőztes gárad azon játékosai, akik el tudtak jönni, és akik ma is köztünk vannak, közösen idézték fel az ötven évvel ezelőtti emlékeket, történeteket és sikereket.
A '76-os kupagyőztes csapat megjelent tagjai: Bese László, Dunai István, Horváth György, Kajári János, Kiss Gábor, Lacza Attila, Váczi László
Nem tudtak részt venni: Hanol László, Muck Pál, Rácz István, Vábró József
Már nincsenek köztünk: Dalnoki László, Kródi József, Nemes Gyula, Oláh Mihály, Palotás János, Resch József, Kővári István, Bagó Béla, Bimbó József, Csoma János, Keresztes István, Kiss János, Kovács Dénes, Somodi Béla, Szabadi Vilmos
Május 22-én délelőtt folyamatosan érkeztek stadionunkba az egykori játékosaink. Jubileumi eseményünk hivatalos része a sajtóteremben kezdődött, ahol sor került a díszer emlékplakettek átadására. Beszédet, köszöntőt mondott Karszt József technikai vezetőnk, Balog Judit ügyvezetőnk, valamint Süli János, a Paksi Sportegyesület elnöke is. Ezt követően „Jozsóbá” egyesével adta át az emlékplaketteket a megjelent kupagyőzteseknek, akik nagy mosollyal vették át az elismeréseket. A megható pillanatok után egy rövid stadionbejárást tartottunk, a résztvevők megtekintették az öltözőket, a pályát, illetve a stadion külön pontjait, miközben egymást követték a régi történetek. Díszes társaságunk aztán stadionunk kiemelt pontjára, a VIP-részlegébe érkezett, ahol közös, jóízű ebéd mellett folytatódtak a beszélgetések. A jó hangulatú találkozón pedig újra megelevenedtek a régi történetek, emlékek.
Az ilyen alkalmak emlékeztetnek arra, hogy a futball sokkal több, mint eredmények és trófeák gyűjteménye. Generációkat köt össze, közösséget, klubcsaládot épít, és olyan emlékeket ad, amelyek évtizedek múltán is ugyanazzal az erővel hozzák össze az embereket. Az 1976-os csapat története a klub múltjának fontos része. Példa arra, hogy a sikerek mögött mindig emberek, barátságok és közös élmények állnak.
76'-os kupagyőzteseinknek ezúton is még egyszer gratulálunk!

Bese László

Kajári János

Kiss Gábor

Lacza Attila

Dunai István

Váczi László

Horváth György
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
BOLT
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | ETO FC Győr | 33 | 69 |
| 2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 33 | 68 |
| 3 | ![]() | PAKSI FC | 33 | 53 |
| 4 | ![]() | DVSC | 33 | 53 |
| 5 | ![]() | ZTE FC | 33 | 48 |
| 6 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 33 | 46 |
| 7 | ![]() | Újpest FC | 33 | 40 |
| 8 | ![]() | Kisvárda Master Good | 33 | 40 |
| 9 | ![]() | Nyíregyháza | 33 | 40 |
| 10 | ![]() | MTK Budapest | 33 | 38 |
| 11 | ![]() | DVTK | 33 | 28 |
| 12 | ![]() | Kolorcity Kazincbarcika SC | 33 | 22 |
































