p44.jpg

Fejes, Egerszegi és Remili nyilatkozik

2019. jan. 10.  -  NB I.
Védőt, középpályást és csatárt kérdeztünk, mind három harmad válaszolt.
Védőt, középpályást és csatárt kérdeztünk, mind három harmad válaszolt.
Hogy láttátok saját szekciótok teljesítményét, és miben kell változtatni az idén? 

Fejes András (védő): A bajnokság őszi idényének közepével elégedett vagyok, de az eleje és a vége nem úgy sikerült sem a csapat, sem a védők szintjén, ahogyan azt szerettük volna. Sok gólt kaptunk, főleg az FTC és a Vidi elleni mérkőzéseket kellett volna kevesebb bekapott találattal lehozni. Tavasszal fejlődnünk, javulnunk kell, nem szabad ennyi gólt kapni, koncentráltabbnak és összeszedettebbnek kell lennünk. 

Egerszegi Tamás (középpályás): Egy kicsit nehéz volt felvenni az itteni ritmust, mivel nem az alapozás kezdetére jöttem. Sajnos az utolsó öt forduló nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, ezért nem tudtunk a tabella elején maradni. Játékban mindenki jó a csapatban, de tavasszal több agresszivitás, visszatámadás kell, hiszen ez hiányzott ősszel. 

Remili Mohamed (csatár): Úgy gondolom, a támadó szekcióban minőségi játékosokkal rendelkezünk, mind a 4-5 csatárunk komoly erőt képvisel az NBI-ben. Az viszont probléma volt, hogy a helyzetkihasználásunk nem volt eredményes, ezen elment pár meccs. Nyilván ebben minden támadótársamnak, köztük nekem is fejlődni kell, ezen a felkészülési időszak segíthet. Véleményem szerint sikeresek lehetünk, de ezt majd az eredmények eldöntik tavasszal.
 
_dsc5333.jpg

Mit gondoltok a Ti teljesítményetekről, hol kell javulnotok februártól? 

Fejes András: Ha valaki megelégszik saját teljesítményével, az már régen rossz, így én sem teszem ezt soha. Voltak jobb meccseim, de egy-kettő gyengébb is becsúszott sajnos, februártól az utóbbinak kell eltűnnie. Masszív átlagot szeretnék hozni, amit egy-két kiemelkedő teljesítménnyel tennék emlékezetessé. 

Egerszegi Tamás: Ugye a belső középpályán hárman vagyunk, én a legjobban a hatos, védekező középpályás pozícióban érzem magam, onnan szeretek felpasszokat adni. Bízom benne, hogy ott fogok játéklehetőségeket kapni tavasszal. Célom mindenképpen az, hogy játszhassak, ha esetleg más pozícióban, akkor ott. 

Remili Mohamed: Kisebb hátrányból indultam, mikor Paksra érkeztem, hisz’ sérülésből épültem fel, így nem a csapattal csináltam végig a felkészülést. Fél év alatt sok játéklehetőséget kaptam, de a gólokkal adós vagyok, tehát nem vagyok megelégedve.
 
_dsc1368.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök