racz.jpg

Rácz Gergő jó formában

2019. jan. 21.  -  NB I.
Kapusunk két edzőmeccsen védett már.
Kapusunk két edzőmeccsen védett már. Teljesítményéről, valamint a kapunkban kialakuló versenyhelyzetről kérdeztük. 
Eddig két mérkőzésen védhettél Belekben. Hogy érzed, eddig hogy álltál helyt a gólvonalon? 
 
Úgy gondolom, a tőlem telhető legjobb teljesítményt tudtam nyújtani ezeken az összecsapásokon. Az első meccsen több dolgom, védenivalóm volt. A másodikon kevesebb, többnyire csak lábbal kellett beavatkoznom a játékba, nem volt fognivalóm. 
 
Tudjátok már, kinek a nevével fog kezdődni a névsor az éles meccseken? 
 
A stáb úgy tájékoztatott minket, hogy mindkettőnknek két mérkőzés jut a táborban. Ezen találkozók alkalmával nyújtott teljesítményeink alapján fogják eldönteni, ki kezdi majd a kapuban a tavaszi idényt. Ezt figyelembe véve a keddi, utolsó törökországi felkészülési mérkőzésen Geri áll majd a gólvonalon. 
 
Neked miben kell javulnod még, hogy Te védd majd a kapunkat az MTK ellen? 
 
Sok mindenben! Leginkább több koncentrációra lesz szükségem a meccsek folyamán, valamint jobban oda kell figyelnem a találkozók utáni regenerálódásra. Erre azért is van szükség, hogy minél frissebben tudjak készülni a következő megmérettetésre.
 
1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 31 63
2 Puskás Akadémia FC 31 60
3 PAKSI FC 31 55
4 ETO FC Győr 31 52
5 MTK Budapest 31 46
6 DVTK 31 41
7 Újpest FC 31 37
8 Nyíregyháza 31 34
9 ZTE FC 31 32
10 Fehérvár FC 31 31
11 DVSC 31 30
12 Kecskeméti TE 31 24
31. forduló erdeményei
  -   0:0
  -   1:0
  -   2:3
  -   4:2
  -   2:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök