ars3.jpg

Beharangozó: PAKSI FC - Zira FK

2019. jan. 22.  -  NB I.
Ma délután a törökországi edzőtábor negyedik felkészülési mérkőzése következik. Ismerjük meg ellenfelünket!
Ma délután a törökországi edzőtábor negyedik felkészülési mérkőzése következik. Ismerjük meg ellenfelünket!
Csapatunk magyar idő szerint 13 órakor az előzetesen meghirdetett Sabah FK helyett a Zira FK együttese ellen lép pályára a tábor negyedik edzőmérkőzésén. Ellenfelünk tavaly a Premyer Liqa bajnoki tabella 4. helyén végzett, a harmadik pozíciótól mindösszesen két pont választotta el. A bajnokságot a Neftci és a Qabala előtt toronymagasan a Qarabag gárdája nyerte. Azerbajdzsáni ellenfelünk az idei pontvadászat téli szünetében a 8. helyen áll, tizenegy pontra a dobogótól.    
 
A csapatot 2014-ben alapították. Székhelyük az azerbajdzsáni Baku városa, amelynek 2015-ös adatok szerint 2262600 fő a lakossága. A csapat stadionja a Zira Olympic Sport Complex Stadium nevet viseli. A létesítményt befogadóképessége jelen pillanatban 1500 fő.
 
Az Zira FK első szezonját rögtön az azerbajdzsáni első osztályban kezdte, ahol bemutatkozása kiválóan sikeredett, hiszen a második helyen zárták a bajnokságot.
 
A felkészülési összecsapást követően szurkolóink honlapunkon informálódhatnak a legpontosabban és a leggyorsabban a Törökországban történtekről. Felállással, gólszerzőkkel és Csertői Aurél értékelésével jelentkezünk.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 DVSC 12 22
2 PAKSI FC 12 21
3 Kisvárda Master Good 11 20
4 Ferencvárosi TC 11 19
5 Puskás Akadémia FC 12 18
6 MTK Budapest 12 17
7 ETO FC Győr 11 17
8 Újpest FC 12 13
9 DVTK 12 11
10 Kolorcity Kazincbarcika SC 11 10
11 ZTE FC 12 10
12 Nyíregyháza 12 10
12. forduló erdeményei
  -   1:3
  -   2:1
  -   0:0
  -   1:3
  -   4:1
  -   0:0

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök