
Remili ösztönből cselekedett
2019. febr. 02. - NB I.
Csatárunk parádés góljával szereztük meg a vezetést az MTK ellen.
Csatárunk parádés góljával szereztük meg a vezetést az MTK ellen.
Nem is indulhatott volna jobban a tavaszi idény. 2-1-es sikerünkön túl első 2019-es találatunk igen szépségdíjasra sikeredett. Remili 18 méterről ollózta a labdát vendéglátónk kapujába.
Először koncentráljunk a mérkőzésre. Milyen volt belülről?
Úgy gondolom, nyolcvanhat percig kiválóan játszottunk. Stabilan mozogtunk hátul, ez volt a lényeg, nem volt szabad engedni az MTK-t játszani, hisz’ tudjuk, milyen támadókkal rendelkeznek. Nemcsak a védők, de az egész csapat komplett volt. Nem hagytunk teret a hazaiaknak, kontrákat vezettünk, veszélyes lövésekkel és pontrúgásokkal próbálkoztunk. Ezek eredménye a két szerzett gól.
Az utolsó percekben mégis izgulnunk kellett a három pontért…
Igen, a hosszabbítással együtt az utolsó 10 perc elég kaotikusra sikeredett. Féltem, hogy ismét az lesz, ami a Puskás Akadémia ellen, amikor szintén nagyon jól játszottuk, de a végén gólt kaptunk. Most azonban kihúztuk, rossz szó, de nem lehet mást mondani rá. A lényeg, hogy elhoztuk a három pontot.
Rátérve a gólodra, honnan húztad elő ezt a csodálatos találatot?
Megmondom őszintén, még a távolságot sem tudtam rendesen felmérni, olyan gyorsan döntöttem. Annyit láttam, hogy a kavarodás után száll felém a labda, aztán ösztönből cselekedtem.
Azt láttad, hogy az MTK kapusa a földön fekszik?
Nem, utólag mondták. A szemből érkező csapattársamra figyeltem, hiszen az aranyszabályt betartva, neki kellett volna engednem, hogy próbálkozzon. Valahogy mégis az ugrott be, hogy ez lesz a legjobb megoldás.
Karriered találatai közt hová tudod helyezni a mostanit?
Vissza kell még néznem, mivel azt sem tudom, pontosan mekkorát ugrottam, és hogy a labda mekkora ívet írt le. Elsőre azt mondom, a top kettő-három között foglal helyet.
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
SHOP
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | MTK Budapest | 7 | 14 |
2 | ![]() | DVTK | 7 | 13 |
3 | ![]() | DVSC | 6 | 12 |
4 | ![]() | PAKSI FC | 6 | 11 |
5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 7 | 11 |
6 | ![]() | Újpest FC | 7 | 11 |
7 | ![]() | Ferencvárosi TC | 4 | 9 |
8 | ![]() | Kecskeméti TE | 6 | 9 |
9 | ![]() | Fehérvár FC | 6 | 4 |
10 | ![]() | Mezőkövesd ZSÓRY FC | 6 | 4 |
11 | ![]() | Kisvárda Master Good | 6 | 4 |
12 | ![]() | ZTE FC | 6 | 3 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök