eggol.jpg

Kezünkben az előny

2019. febr. 21.  -  NB I.
Vezető találatunk szerzője nyilatkozott. 
Vezető találatunk szerzője nyilatkozott. 
Egy kellemes szerdai napot hagytunk magunk mögött tegnap, hiszen játékosaink a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első összecsapásán, két idegenben szerzett gól mellett csak egyszer hibáztak, így már-már megnyugtató előnnyel várhatjuk a paksi visszavágót. Persze vezetőedzőnk, Csertői Aurél mindenki figyelmét felhívta a mérkőzést követő sajtótájékoztató után, hogy a második találkozón is gólokat lőve, agresszívan kell játszanunk a negyeddöntőért. A párharcban az első találatunkat Egerszegi Tamás szerezte, így a csütörtöki tréning után vele beszélgettünk. 
 
Középpályásunk a nyolcaddöntő 10. percében talált a felcsútiak kapujába. „Sarokrúgáshoz jutottunk, amit először kicsiben végeztünk el, majd Kesztyűstől jött a beívelés. A túloldalon nem nagyon érkezett velem senki, mivel a Puskás Akadémia védői nem értették meg egymást a helyezkedésnél. Mikor oda került hozzám a labda, szinte teljesen üresen voltam, átvettem, és egyből rúgtam, gyorsan kellett rögtönöznöm. Mivel igen közel voltam a kapuhoz, szégyen lett volna, ha kihagyom” - elevenítette fel gólját Egerszegi, aki végigjátszotta a találkozót. Nézzük, hogyan élte át belülről a 90 percet. „Zártan védekeztünk, amit a házigazdák az egy találatukon kívül nem nagyon tudtak feltörni. Tetszett, hogy a csapat betartva vezetőedzőnk utasítását, mindig próbálta kihozni a labdákat, nem pedig felrugdosni. Ez az igazi játékunk.” 17-es számú játékosunkat a jövő heti visszavágóról és a továbbjutás esélyeiről is faggattuk. „Kezünkben van az előny, úgyhogy ezt csak mi ronthatjuk el innen. Nem szabad belenyugodnunk a két idegenben szerzett találatunkba, mert az veszélyes tud lenni. Ha ezt a teljesítményt a visszavágón is meg tudjuk ismételni, nem lehet gond” - bizakodott labdarúgónk. Az egyéni formájára irányuló kérdésünkre így felelt: „Jól érzem magam a pályán és fizikálisan is jó állapotban vagyok. A feladatom az, ha megkapom a lehetőséget, éljek vele.”
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 17 35
2 Ferencvárosi TC 16 34
3 DVTK 17 30
4 MTK Budapest 17 29
5 PAKSI FC 17 27
6 Újpest FC 17 27
7 Fehérvár FC 17 21
8 Nyíregyháza 17 18
9 ETO FC Győr 17 18
10 ZTE FC 16 16
11 DVSC 17 13
12 Kecskeméti TE 17 11
17. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   0:1
  -   3:1
  -   3:2
  -   2:1
  -   3:4

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök