
PAKSI FC II - Szekszárdi UFC 1 - 1
2019. máj. 20. - NB III.
Második számú csapatunk nem bírt közvetlen riválisával.
Második számú csapatunk nem bírt közvetlen riválisával.
Csapatunk összeállítása
Kezdők: Szabó, Berdó, Bognár, Lőrincz, Vági, Opavszky, Szalai, Adamcsek, Pál, Nagy, Bobál
Cserék: Pámer, Szendrei, Györgye, Kovács, Horváth
A Szekszárdi UFC kerete
Kezdők: Lékai, Károly, Turi, Fejes, Márton, Arena, Kvanduk, Dudás, Hegedűs, Lékó, Budai
Cserék: Szűcs, Tóth, Juhász, Csigi, Dombi, Rácz, Major
Gólszerzők: Adamcsek (2’) és Vági (9’) (ög.)
„Tudtuk, hogy mire számíthatunk, ami ellenfelünk játékát illeti. A Szekszárd a védekezésével és a kontratámadásával operált. Mi az első támadásunkból gólt szereztünk, majd sajnos rövid időn belül egy Muppet Showba illő találattal egyenlítettek vendégeink. Fel kellett volna szabadítanunk a szekszárdi támadást, nem tettük, majd egy lövésbe - ami valószínület a kapunk mellé ment volna - beleértünk, így kötött ki a játékszer a hálónkban. Hiába volt még vissza szinte az egész mérkőzés, nem tudtunk hozzátenni annyit, hogy a végeredmény a magunk javára fordítsuk ezen a fontos találkozón” - értékelte az összecsapást vezetőedzőnk, Tököli Attila.
Ezzel a pontosztozkodással megmaradta a Szekszárd ötpontos előnye csapatunkkal szemben a tizenharmadik, nem kieső helyért folyó csatában mindösszesen két fordulóval a bajnokság vége előtt.
A játéknap összes eredménye és a teljes tabella IDE kattintva érhető el.
A következő mérkőzésünk:
NBIII. Közép csoport, 29. forduló
2019. május 26.,17:30
Rákosmente KSK - PAKSI FC II
Budapest, Rákosmente sportlétesítmény
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
SHOP
Aktuális tabella
Hely | Csapat | Mérk. | P | |
---|---|---|---|---|
1 | ![]() | PAKSI FC | 15 | 31 |
2 | ![]() | Ferencvárosi TC | 14 | 27 |
3 | ![]() | Fehérvár FC | 15 | 24 |
4 | ![]() | DVSC | 15 | 24 |
5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 15 | 24 |
6 | ![]() | MTK Budapest | 15 | 21 |
7 | ![]() | Kecskeméti TE | 15 | 20 |
8 | ![]() | DVTK | 15 | 20 |
9 | ![]() | Újpest FC | 15 | 20 |
10 | ![]() | Mezőkövesd ZSÓRY FC | 14 | 14 |
11 | ![]() | ZTE FC | 15 | 14 |
12 | ![]() | Kisvárda Master Good | 15 | 11 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök