taks1.jpg

PAKSI FC II - Taksony SE 2 - 2

2019. jún. 03.  -  NB III.
Második számú csapatunk döntetlennel búcsúzott az NBIII-tól.
Második számú csapatunk döntetlennel búcsúzott az NBIII-tól.
Csapatunk összeállítása 

Kezdők: Szabó, Berdó, Horváth, Kiliti, Kovács, Pál, Szalai, Adamcsek, Cseke, Bartha, Nagy 

Cserék: Pomozi, Lőrincz, Molnár, Györgye, Pámer, Vágó

A Taksony SE kerete 

Kezdők: Szűcs, Meiszter, Parázs, Szalay, Szilágyi, Patály, Wágner, Pfister, Reznek, Tóth, Molnár 

Cserék: Székely, Kozári, Győri, Bábik 

Gólszerzők: Pál (4’), Cseke (12’), Tóth (61’), Szilágyi (85’) 
 
taks2.jpg

„Úgy kezdtük a meccset, ahogy kell. Kétgólos előnyt szereztünk, valamint több lehetőségünk is volt, hogy eldönthessük az egész találkozó végkimenetelét. A szünetben kényszerű cserét kellett eszközölnöm, majd még egyet a második játékrészben, ahol már nem úgy sültek el a dolgok, ahogy azt szerettük volna. Az első kapott gólunk elkerülhető lett volna, a második vendég találatnál pedig - véleményem szerint - tévesen ítélt büntetőt a játékvezető. Ez a mérkőzés is hűen tükrözte az egész éves teljesítményünket. Sokat hibáztunk, és a lehetőségeinket sem tudtuk kihasználni” - értékelte az összecsapást vezetőedzőnk, Tököli Attila
 
A játéknap összes eredménye és a teljes tabella IDE kattintva érhető el.  
 
A 30. fordulóval zárult a 2018/19-es NBIII-as kiírás, melyben tartalékcsapatunk a 15. helyen végzett, ez sajnos azt eredményezte, hogy búcsúzni kényszerültünk a harmadosztálytól.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök