pfm.jpg

Külön rovatban a Paks FM-en!

2019. jún. 26.  -  NB I.
Rendszeresednek a megszólalások városunk rádiójában.
Rendszeresednek a megszólalások városunk rádiójában.
Örömmel jelentjük, hogy a Paks FM és klubunk közti egyeztetés révén megszületett a Hajrá percek rovat, amely e héttől kezdve minden pénteken az Élesztő című népszerű reggeli műsor betétprogramjaként lesz hallható. A fél9-től 9-ig tartó műsorsávban rendszeresen megszólalnak majd játékosaink, szakmai stábunk tagjai, valamint természetesen helyt kap utánpótlás-szekciónk is. Ezen felül a műsorvezetők az adott hétről összegzik az együttesünkkel kapcsolatos híreket, továbbá a bajnoki szezon alatt a szombati találkozókról is minden fontosabb információt összegyűjtenek. A meccsbeharangozókon túl egészen biztos, hogy értékes interjúk is készülnek majd, melyből szurkolóink még többet megtudhatnak szeretett kedvenceikről. A rovat célja tehát, hogy még több információval lássuk el közönségünket az internetes felületeinken túl más formátumokat is használva.
 
A most pénteki (2019.06.28.) első adásban a nemrég hazatérő Böde Dániel vendégeskedik, mellyel útjára indítjuk a hétről hétre, mindig a hét utolsó munkanapjának reggelén jelentkező rovatot.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök