osvitt.jpg

Új igazolásunk: Osváth Attila

2019. jún. 27.  -  NB I.
U-válogatott jobb oldali védő érkezett.
U-válogatott jobb oldali védő érkezett.
Klubunk ma délután három éves szerződést kötött Osváth Attilával. Frissen szerződtetett játékosunk labdarúgó karrierje szülővárosában, Veszprémben kezdődött. A jobb-bekk azóta szerepelt a Balatonfüredi FC, az SZTK, a Vasas FC, a Debreceni VSC és a Puskás Akadémia FC színeiben is, mostantól pedig a paksi zöld-fehér mezt viseli majd. A 23 éves, jobblábas, 179 centiméteres játékosunk az eddigi 56 NBI-es mérkőzése mellett igen gazdag utánpótlás-válogatott szerepléssel büszkélkedhet: 5-ször az U18-as, 9-szer az U20-as és ismét 5-ször az U21-es nemzeti szerelést ölthette magára.

„Nyugodt szívvel érkeztem Paksra, hiszen egy masszív csapatról beszélhetünk. Egy olyan csapatról, amely sok mindenre képes lehet az előttünk álló szezonban. Minél hamarabb szeretnék beilleszkedni és hasznára lenni a klubnak” - nyilatkozta szerződése és a kötelező fotók elkészítése után honlapunknak Osváth, akinek megannyi sikerben gazdag szezont kívánunk együttesünknél. 

„A múlt szezon végén Kulcsár Dávid keresztszalag-szakadása miatt szükségmegoldásból Kővári Róbertnek kellett jobbhátvédet játszania, így mindenképpen szerettünk volna erre a posztra is igazolni. Úgy érzem, minőségi labdarúgó érkezett, remélem, gyorsan beilleszkedik - így ügyvezetőnk, Haraszti Zsolt.
 
osvitt2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök